Október 23-án az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára emlékezik az ország. Dr. Kahler Frigyes történészt kerestük meg, értékelje a félévszázaddal ezelőtti eseményeket.

Index: – Miért nevezzük szabadságharcnak az ’56-os eseményeket?

Káhler Frigyes: – Ez a nemzeti függetlenség kérdésével, és ezáltal a forradalommal függ szorosan össze. Október 23-án kitört a forradalom, és már aznap este a székesfehérvári különleges hadtest tankjai Pest határában álltak, ahol fegyveresek fogadták őket – ellenállásba ütköztek. Ez lényegében a szabadságharc kezdete, vagyis az idegen, megszálló hatalommal szembeni fellépésé. November 4-e után és a harcok lassú elmúltával, a Kádár-kormánnyal szemben a nemzeti szuverenitás hordozói a munkástanácsok lesznek, amivel más periódusába lép a szabadságharc. Más eszközökkel folyik a harc, kevéssé fegyverrel, inkább sztrájkkal, a munkásmozgalom klasszikus eszközeivel. De céljaiban, követeléseiben a munkástanácsok továbbra is azonosak a forradalom szerveivel, vagyis céljuk a nemzeti függetlenség megteremtése, a szovjet hadsereg kivonása, és a Nagy Imre-kormány visszahelyezése hivatalába. Marosán György nevezetes kitörése, a „Mától kezdve lövünk” azt mutatja, hogy a munkástanácsok a nemzet bizalmát élvezik és a szuverenitás hordozói.

Index: – Van-e vezető személyisége a történéseknek? Miben áll Nagy Imre szerepe?

KF: – A magyar forradalom sajátossága – Németh László szavaival élve –, hogy vezér nélküli forradalom. Nagy Imrét tisztelem, de ő nem volt a forradalom vezéregyénisége. Nagy Imre nemzeti szimbólummá akkor vált, amikor szovjet megszállás véget vetett az eseményeknek, és a miniszterelnök vállalta ezt a forradalmat, és nem volt hajlandó lemondásával szentesíteni Kádár János ellenkormányát, és áldását sem volt hajlandó adni a szovjet megszállásra. Először még hívták Kádárék, miniszterelnök-helyettes lehetett volna az ellenkormányban. Ezt visszautasította, noha ő tudta a legjobban, hogy ezért az életével fog fizetni. Ekkor vált nemzeti hőssé. A forradalomnak azonban nem volt egyetlen nevesíthető vezére sem. Ugyanakkor két-három nap alatt mindenhol megalakulnak a forradalmi önkormányzatok, és ezek rendelkeznek demokratikusan megválasztott, hiteles vezetőkkel. Minden intézkedésük legitim, így e legitim vezetők meglétével a forradalom az önkormányzati vezetőkre épül. Amíg tehát ’48-at Kossuth vezeti, és Rákóczi, Bocskai is egy-egy mozgalom emblematikus figurái, addig ’56-nak ilyen meghatározó személyisége nincs.

Index: – ’56 tulajdonképpen „kinek a forradalma”? Látható, hogy minden mai politikai csoportosulás igyekszik ’56 örökösének tekinteni magát. Vannak, és ha igen, kik a tényleges örökösök?

KF: – Teljes joggal tarthatja ’56-ot mindenki a saját forradalmának, ugyanis benne van az egész magyar nép. A kommunista rendszer vesszőparipája volt a származási nyilvántartások gyártása, amely alapján tudjuk az elítéltek és kivégzettek családi és társadalmi viszonyait. Ezek azt mutatják, hogy a kivégzetteknek mindössze 0,7 %-a az, aki az osztályidegen kategóriába tartozik, a többi munkás, paraszt vagy alkalmazott, olyan, aki kommunista dogmák szerint nem sorolható az osztályidegenek elemek közé. Ez pedig azt mutatja, hogy a résztvevők a társadalom minden részéből arányosan kerültek ki. Ugyanez az arány figyelhető meg a bebörtönzötteknél is. Kicsit más a helyzet természetesen az elesetteknél, hiszen a fegyveres harcok zömmel Budapestre korlátozódtak. Így nem véletlen, hogy az áldozatok 53 %-a munkás. A pesti proletariátus teljes mértékben vállalta a forradalmat, és a fegyveres harcot is. Visszatérve, tehát igen, A-tól Z-ig a teljes politikai paletta magáénak mondhatja a forradalmat.

Index: – Mi lehetett az egységes társadalmi fellépés alapja?

KF: – Az, hogy ez a forradalom ilyen nemzeti összefogást tud fölmutatni, azt mutatja, hogy az alapvető követelés – a nemzeti függetlenség – mindenkinek célja volt. Történészietlen kérdés, hogy mi lett volna, ha van kifutása az eseményeknek. Nyilván lett volna polarizáció, meg is alakulnak a pártok, de még nincs kidolgozott, részletes programjuk, csak felületes. Kivétel talán a parasztság, ott a földosztás utáni status quo a cél, az, hogy a parasztság dönthesse el, egyéni gazdálkodást óhajt-e folytatni, vagy szövetkezetit? Hasonló konszenzus az ipar tekintetében még elnagyoltabb, itt az egyetértés alapja, hogy mindenki szabadon gyakorolhasson kisipari tevékenységet. Az ipar egyéb vonatozásaira azonban nem volt már kidolgozott program. Alapvető kérdésekben volt tehát nemzeti konszenzus, ezért a forradalom a magyar nemzet forradalma volt.

Index: – Mi az ötvenhatos magyarországi események hazai és világpolitikai jelentősége?

KF: – Győztes forradalomnál könnyebb kimutatni az eredményeket. 1956-ban az eredmények azonban másként jelentkeztek, bár voltak természetesen közvetlen eredmények is. A kádári restauráció valójában mindenben a Rákosi-féle berendezkedést állította vissza, azzal a kitétellel, hogy a decemberi párthatározat a Rákosi-Gerő csoport magatartását emeli ki, mint az események kiváltó okát. Számos gyakorlati kérdésben azonban nem lehetett ott folytatni, ahol Rákosiék abbahagyták. Norma- és javadalmazási kiigazítások következnek, leállítják a téeszesítést – hogy majd egy kisebb lélegzetvétel után folytassák Kádárék az ötvenes évek végén. Ezek a praktikus, kis lépések. Igazi, hosszú távú jelentősége azonban nemzetközi hatású, a magyar forradalom messze túlnő ezért az ország határain. A magyar forradalom alapvetően antibolsevista forradalom. A szovjet beavatkozás leleplezi a bolsevik állam igazi arcát. Ne felejtsük el, hogy Nyugat-Európa vezető értelmisége a korban jórészt baloldali, sőt, nagyon sokan kommunisták. Oka ennek többek között, hogy Párizsban Hitler és nem Sztálin tankjai dübörögtek, ott a Gestapo működött és nem a KGB, így sokan elhitték azt, hogy a hitlerizmus ellen hadba szálló Szovjetunió és a szovjet vezetés a jó oldalon áll. A Nyugatnak nem volt közvetlen élménye a szovjet rendszer működöséről. Ezt a világképet változtatják meg az őszi magyarországi események, és ami utánuk következett. Ettől kezdve a kommunista ideológia nem tud többé abban a világmegváltó messianisztikus szerepben fellépni, mint eddig tette. A magyar forradalommal elvész ez a hamis varázs. Ettől kezdve a szovjet birodalom már célegyenesbe ér, és ’56 a célegyenes kezdete a bukás és összeomlás felé vezető úton. Ebben látom a forradalom igazi jelentőségét.