Focival a drogok ellen
Beküldte szerk -
A Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége (MADRISz) és a veszprémi Alkohol-Drogsegély Ambulancia az első drogterápiás intézetek megalakulásának 20 éves évfordulója alkalmából november 12-én, vasárnap focitornát rendez.
A jubileumhoz két esemény kapcsolódik. Egyrészt egy Budapesten, a Magyar Addiktológiai Társasággal közösen megrendezendő két napos nemzetközi szakmai, valamint egy jubileumi focitorna. Ez utóbbinak már majd egy évtizedes hagyománya van Magyarországon, hiszen 1998-ban rendezték meg első alkalommal. Néhány intézet évente egyszer a terápiás intézetek európai tornáján is részt vesz.
Ez a hagyomány folytatódik majd Veszprémben, ahol a veszprémi Alkohol-Drogsegély Ambulancia a helyi szervező fél, mely szervezet a helyi addiktológiai ellátásban meghatározó szerepet játszik a drogambulancia, alacsonyküszöbű és nappali ellátás, prevenciós szolgáltatások biztosításával. A közeli Noszlop községben magunk is működtetünk egy terápiás intézetet. A rendezvény helyszíne a Vetési Albert Gimnázium tornacsarnoka.
Nyolc csapat jelezte részvételi szándékát, melyből hat magyarországi, valamint egy olasz rehabilitációs intézet és a NA (anonim narkománok) csapata vesz részt. Délután négy órakor a tervek szerint az intézetek válogatottja a parlamenti válogatottal csap össze. Az előzetes megbeszélések szerint a lehetséges tagok: Bánki Erik, Áder János, Kövér László, Gémesi György, Világosi Gábor, Keller László.
1986-ban alakult meg az első két hosszú távú drogterápiát biztosító intézet Magyarországon, mindkettő egyházi keretek között. Akkor ez bátor és végsőképpen elkötelezett tettnek számított, hiszen gyakorlatilag semmifajta ellátás sem létezett a súlyos állapotban lévő drogfüggők számára, a politikai rendszer pedig 1984-ig nem is akart tudni a probléma létezéséről. Igazi alulról induló folyamatként jelentek meg tehát a drogterápiás otthonok/intézetek, kezdetben mindenféle állami támogatás nélkül, sőt létező tiltások ellenére. Számuk immár 14-re növekedett, összesen körülbelül 350 ággyal, melyeket egyházak, civil szervezetek, valamint önkormányzatok alapítottak. A MADRISZ szakmai ernyőszervezetükként és érdekképviseletükként működik.
A drogterápiás intézetek által biztosított ellátás a kezelési lánc fontos eleme, mely drogfüggők számára nyújt sokszor utolsó lehetőséget a gyógyulásra, egészségi állapotuk javítására. A Nemzeti Stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására című dokumentum, melyet a parlament 2000-ben akkor meglehetősen szokatlan módon egyhangú támogatással fogadott el, fejlesztésüket kiemelten kezelte. Fontos állami feladatot látnak tehát el, melyet az állam szociális normatívával, valamint az egészségbiztosítási rendszerbe való sajnos mind máig nem teljes körű befogadással ismer el. Működésük ma már hazai és nemzetközi standardok alapján, szakmai protokollok és irányelvek figyelembe vételével történik.