Információs kampány a közoktatási és szakképzési pályázati lehetőségekről

Az Európai Unió oktatást támogató Socrates és a szakképzést támogató Leonardo da Vinci programja 2007-től összevontan, megújult formában folytatódik. Az ország 8 városát érintő őszi információs kampány során a programot kezelő Tempus Közalapítvány munkatársai bemutatják az új programot, azon belül is délelőttönként a Leonardo, délután a Comenius kínálta pályázati lehetőségeket.

Az új Egész életen át tartó tanulás programban a Comenius a közoktatást, az Erasmus a felsőoktatást, a Leonardo a szakmai képzést (a felsőoktatási szint kivételével), a Grundtvig pedig a felnőttoktatást támogatja, ezzel teljes egészében lefedik az oktatás négy szintjét.

Az információs napokon a nemzetközi mobilitási lehetőségekről lesz szó, ismertetik az új pályázati formákat, és bemutatnak egy-egy, korábban már sikeresen megvalósított projektet a résztvevőknek, akiket gyakorlati tanácsokkal is ellátnak a pályázás módjára és feltételeire vonatkozóan.

A rendezvényekre elsősorban közoktatási intézmények és szakképzésben érintett szervezetek képviselőit várják, Veszprémben november 14-én, kedden az Eötvös Károly Megyei Könyvtár konferenciatermébe. Jelentkezni a Tempus Közalapítvány honlapján lehet: www.tka.hu.

Rovat: