Tisztában vagyok vele, hogy a rockzenénél demokratikusabb műfaj nem igen létezik a művészetben, hiszen annyiféle ember, oly’ sokféle muzsika keveredik egymással a műfajon belül, de a péntek esti, konferenciaközpontban szervezett koncert párosításán egy kissé meghökkentem. Igen, egy színpadon játszott a magyarországi punk egyik alapbandája, a lassan huszonöt éve prosperáló Auróra, és a még régebben létező klasszikus rockformáció, az eredetileg szombathelyű illetőségű Lord.

Az Auróra kezdett, de ekkor még nem voltunk túl sokan az arénában. Vigi, Galacs, Kisbé és Kiskovács nem pöcsöltek, két gitárral – teltebb hangzással, mint régebben – megzúzták elménket, a Helló Miszterrel, a Másvilággal, a Bella Ciaoval vagy az Előre kurvák, gengszterekkel, és még jó pár klasszikussal. Na ja, ezek a dalok, úgy látszik, örök aktualitással bírnak. Vigi nem sokat konferált (minek, beszédesek voltak a nóták), a buli lendületes volt, néhány fiatal punk gyorsan vad pogóba kezdett, szóval egy picit hátrébb álltunk.

Galacs – Vigi mellett a másik őskövület a bandában – szokásos egyhelyben előadott balettmozdulataival pengette kemény basszusát Vigi. Kisbé rendesen fújta a trombitát, ha kellett (évek óta meghatározó hangszer az Auróra zenéjében), csak az volt a baj, hogy alig hallottuk – de Vigi énekét sem mindig érettük. Egyébiránt amolyan igazi „békebeli időket” idéző Auróra fellépést láttunk – már ami a zenei teljesítményt illeti –, és azt is megtudtam, hogy Vigi szeret pecázni. Két ráadást adva megérdemelt sikert aratva hagyta el az Auróra a színpadot.

Rövid szünet után jött a Lord. Az elmúlt években nagyon sokszor láttam a zenekart, de ha alkalmam adódik, mindig szívesen megnézem őket. Azt hiszem, jó adag nosztalgia is van ebben a részemről. Emlékszem, szalagon ronggyá hallgattuk az első lemezüket, amit Ausztriában vettek fel, és idehaza nem lehetett kapni, mert „nem volt divat” – hangzott a lemezgyár elutasító válasza. A koncertekre meg tódultunk.

Nos, kábé hat éve a Lord újra együtt nyomul, és ahogy ezt már többször tapasztaltuk, frissen, energikusan nyomták a bulit. Tavasszal megjelent a Kifutok a világból című lemezük, ennek dalait vegyítették a Virágénekkel, a Futnak a fényekkel, a Kisfiúval és a Vándorral – egy-egy darabbal a gyermekkoromból. Egyébként jó heavysen szólnak az új nóták. Persze néhány hangszeres résznél mindenki megvillantotta egyéni tudását is. Kicsi ujjai szaladgáltak a húrokon, Loui sorozta a bőröket rendületlenül, közben felmutatva egy magyar zászlót „Mindhalálig Lord” felirattal. (Misi is elkért egy nemzeti lobogót „Lord” címzéssel a közönség közül, és így énekelte, hogy „Itthon vagy otthon”. Így is lehet a hazánkat szeretni.) Gidó a billentyűs blokkjában megidézte a Colosseum Lost Angeles című klasszikusát, az újonc Frankie pedig jazzes futamot adott elő öthúros basszusgitárján.

Sajnáltam, hogy csak háromszázötven fizető néző jött el megnézni a programot, mert színvonalas háromórás estét prezentált a két zenekar. Pedig állítólag feljövőben az élőzene. Azért az Auróra kemény magja egy kicsit lehetett volna nyitottabb, mert kedvencük programjának befejeztével felszívódtak. Én inkább a Lordért jöttem el, mégis megnéztem Vigiéket.

Kapcsolódó oldalak:
A Lord honlapja
Az Auróra honlapja