A téli felkészülésről tárgyalt a Megyei Védelmi Bizottság

Megtartotta a télre való felkészülésről szóló értekezletét a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság. A zord időjárás beköszönte előtti fórum immár közel egy évtizedes hagyomány.

A megbeszélésen, amelynek a Megyeháza Egry Terme adott otthont, jelen volt minden olyan szervezet képviselője, amely szerepet kaphat a téli időjárás okozta veszélyhelyzet orvoslásában.

Az ülést Lasztovicza Jenő megyei közgyűlési elnök vezette, aki egyben a Védelmi Bizottságnak is ellátja elnöki tisztjét. Elsőként Zöld János a Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője számolt be szervezete törekvéseiről. Kiemelte a helyi védelem jelentőségét, hangsúlyozta, a társszervekkel való együttműködés fontosságát. Ezt követően Vörös Gyula az Állami Közútkezelő Kht. területi igazgatója a gépállomány állapotáról, a szervezet munkamódszereiről beszélt. Hangsúlyozta, a szóró, és olvasztó anyagok megfelelő mennyiségben állnak majd rendelkezésre. Beszámolójában kitért arra is, számítanak a közlekedők együttműködésére. Váradi Károly rendőrfőkapitány-helyettes a rendőrség technikai és személyi felkészültségét hangsúlyozta. Elmondta, a rendőrség akkor is képes lesz ellátni feladatát, ha a téli hidegben a telefon összeköttetés megszűnik, erre kiemelkedő technikai eszközrendszere is biztosítékot jelent. Dr. Pataki Margit az ÁNTSZ képviseletében a betegszállítás nehézségeiről, a financiális háttér hiányáról beszélt. A jelenlévők meghallgatták a mentőszolgálat, a Légierő Parancsnokság, a Balaton Volán, a MÁV és a KÖGÁZ Zrt. beszámolóját. Végül a Bakonykarszt Rt, a Veszprémtej Zrt, valamint az Ungari Kőnig Sütőüzem tájékoztatta a bizottság tagjait.

Páhy Ferenc a Védelmi Bizottság titkára kiemelte, országosan szinte egyedülálló, hogy Veszprém megyében évek óta rendszeresen megtartják a mostanihoz hasonló felkészülési értekezletet. Felkérte egyben a Helyi Védelmi Bizottságok jelenlévő képviselőit, hogy az esetlegesen felmerülő problémákat igyekezzenek helyben orvosolni. Az ülés végén Lasztovicza Jenő arra kérte a Védelmi Bizottság titkárát, hogy vegye fel a kapcsolatot a környező megyékkel a kamionok okozta estleges közlekedési gondok elkerülése érdekében. (vpmegye.hu)

Rovat: