Hatvanmillió pluszkiadás

62 millió forint pluszköltségbe került a főkapitányságnak, hogy a budapesti zavargásokra többször fel kellett küldeni egy speciális századot.

Váradi Károly ezredes, a megyei főkapitányság közbiztonsági igazgatója a megyei napilapnak elmondta, a század alkalmanként 2-3 napot töltött a fővárosban. Hozzátette, éppen a zavargások idején kellett volna a Rendészeti Biztonsági Szolgálat központjában gyakorlatozniuk a terv szerint.

Az ezredes megemlítette, hogy a 60 millió forintra rúgó pluszkiadásból jelentős részt tesz ki a szállítási költség, mivel a legtöbb alkalommal bérelt busszal vitték fel a megyei rendőröket alkalmas szállítóeszköz hiányában. - A pluszköltségeket már igényeltük az ORFK-tól, és ennek bizonyos része már megérkezett - közölte az ezredes. Ez az összeg fedezi a túlóra- és az úgynevezett akciópótlékot.

A rendőrség tájékoztatása szerint országos szinten 2,5 milliárd forint pluszkiadást jelentettek a szeptember 17-től elkezdődött zavargások, amit a kormány már kifizetett a rendőrségnek. Tehát a zavargások cechjét ennek értelmében az adófizető állampolgárok fizetik ki. A 2,5 milliárd forint hetven százaléka a túlóra- és készenléti díjakat tartalmazza, míg a fennmaradó harminc százalék a rendőrök szállításának, elszállásolásának és étkeztetésének költségeit fedezi. A Budapesten szolgálatot teljesítő veszprémi állomány 14 tagja sérült meg. Közülük tizenhárman a lábukon - egy súlyosan -, egy rendőr pedig a szemén. Jelenleg ketten vannak betegállományban.

Váradi Károly hangsúlyozta: annak ellenére, hogy csaknem 100 rendőr hiányzott a szolgálatból, valamint a megyében bejelentett demonstrációknál is sokan teljesítettek szolgálatot, a közbiztonság nem romlott. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a polgárőrség sokat segített a munkában, másrészt pedig jelentős túlmunkát vállalt az állomány. (napló)

Rovat: