Modern rabszolgatartó provincia, ez is a mi hazánk. A gyerek, aki nem akar tanulni, maradjon csak tudatlan. Ne tanuljon, ne gondolkozzon, és persze ne is tudjon. Többet semmiképpen se, hanem csak annyit vegyen magára, amennyiről azt gondolja, hogy egyszer szüksége lesz rá.

Hagyjuk meg a hitében. Mert azt hiszi, hogy ennyi elég az emberi létezéshez. Az önmagát kibontakoztató, a világ sokféleségében lubickoló és feloldó boldogsághoz, vagy az átokkal és szerencsétlenséggel megvert boldogtalansághoz. Így könnyebb eligazodni a világban. Tudás nélkül. Az lesz az állása, ami adódik, annyiért, amennyit fizetnek. Aztán vehet hitelre bármit, és dolgozhat, amíg törleszti a részleteket a világ végezetéig. Hallgathatja és nézheti a zajos világ médiacirkuszát, amelyben elhitetik velük, hogy ő fontos, hogy érdekeset, igazat, szépet hall, és legalább olyan boldog, mint a reklámban mobilon csivitelő mosolygós családfő.

Elhitetik vele, ha vesz, ha szerez, ha részt vesz, ha szavaz, ha felvonul, ha levonul, ha mikrofont dugnak az orra alá, és ha márkás cuccokba bújtatják, akkor ő él, és izgalmas. Elhiszi, ha autót gyújt fel, vagy ajtót tör be, akkor valaki, aki számít. Pedig unalmas csupán, mint a szórakoztató plazmák vagy az egzotikus utazások. Egyik a másikra kicserélhető. Megszülhető és eltemethető. Elfogadja olyannak a világot, amilyen. Akár utcára vezetik, akárha elhitetik vele, hogy tök mindegy mit csinál reggel, délben, este.

Elhiszi, hogy az egész világ hazug, és tőle függetlenül olyan, amilyen. Legalább nyugton marad. Elhiszi, hogy polgár, és ez a világok legjobbika, pedig tűzzel menne a világnak. Higgye is csak el. Mert aki nem tud, az ártalmatlan. Ámen.

Várnai László