Átadták a 8-as út Csórt elkerülő szakaszát

Hivatalosan is átadták, a Magyar Közút Kht. pedig kezelésébe vette a 8-as számú főút Csórt elkerülő szakaszát.

A rendkívül nagy forgalmú fűútnak Fejér megyében ez volt az utolsó, még nem négysávos szakasza. Az 5,3 milliárdos beruházás megrendelője az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság volt.

Az múlt héten hivatalosan is a Magyar Közút Kht kezelésébe adta a 8-as út csórt elkerülő szakaszát a kivitelező Csór 2005 konzorcium. Az 5,3 milliárd forintból elkészült útszakasz átadásával a 8-ason immár Székesfehérvártól egészen Inotáig kétszer két sávon lehet közlekedni. Az elkerülő átadásával Csór belterülete mentesül a 8-as út rendkívül nagy forgalmától.

A 8-as út hálózati jelentőségét mutatja, hogy része lesz a tervezett M8 – M4 gyorsforgalmi tengelynek. A tengely jelentőségét a szomszédos Ausztria és Románia is felismerte, sőt erősítené annak szerepét. Ennek megfelelően a magyar közlekedési tárca is arra törekszik, hogy ez a folyosó bekerüljön a TINA hálózatba. A leendő gyorsforgalmi út az országos közúthálózatban egy strukturálisan új, korábban nem létező kapcsolatot teremt majd a Dunántúli és az Alföldi – régió között.

A megrendelő Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság igazgatója Horváth László úgy fogalmazott, hogy az igazgatóság célja minden általa megrendelt közútfejlesztés esetében az, hogy gyorsan, biztonságosan és tisztességes úton haladva valósuljon meg a beruházás. Az igazgató szerint az UKIG megbízásából jelenleg több mint 700 kilométernyi útszakaszon, mintegy 100 milliárd forint összértékű projektek keretében azért dolgoznak, hogy jó minőségű utakon közlekedhessünk, hogy a megfelelő színvonalú út mindennapos élménye legyen a közlekedőknek.

László Sándor a Magyar Közút Kht. vezérigazgatója az átvétel alkalmából elmondta, hogy a sikeres projekthez a Gazdasági Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és az UKIG, illetve az Európai Fejlesztési Bank példás együttműködésével valósult meg, ám a hasonló konstrukciók nagyon ritkák. Éppen ezért a Kht. tíz éves, összesen 650 milliárd forintos közút rehabilitációs programot dolgozott ki annak érdekében, hogy az ország 31000 kilométeres közúti hálózatának megújítása egységes koncepció mentén valósuljon meg. „A programhoz 100 milliárd forintot a Magyar Közút Kht. hatékonyság javítása biztosít, 400 milliárd forint EU-s forrásra számítunk, 150 milliárdot pedig külső forrás bevonásával teremtünk elő” – mondta a vezérigazgató.

A most átadott útszakasz hossza csaknem 5 kilométer. Elején és végén egy-egy forgalmi csomóponttal bruttó 5,3 milliárd forintba került. A projekt előkészítése 2002-ben kezdődött a finanszírozási modell felállításával, majd 2003-ban a tervezéssel, és a terület felvásárlásával, kisajátításával folytatódott. Az engedélyek beszerzése, a lőszermentesítés és a régészeti munkák után a területet 2005. május 30-án adták át a pályázaton kiválasztott Csór 2005 konzorciumnak, amelynek tagjai a Betonút Zrt. és az Egút Zrt. voltak.

Rovat: