Asztalos István alpolgármesterként követte végig 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára tervezett emlékmű létrejöttét. Az egyes lépésekről, tervezési, kivitelezési szakaszokról kérdeztük. Elmondta azt is, helyesnek tartaná, hogy Rajk László, valamint Melocco Miklós alkotása egyaránt megvalósuljon.

Asztalos István: – A 2004. október 23-án elhangzott Dióssy László-beszéddel kezdődött ez a történet. Akkor a polgármester úr azzal a kezdeményezéssel állt elő, hogy 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján állítsunk méltó emléket az 1956-os eseményeknek. Ezután következett a műhelymunka.

Index: – Gondolom, elsőként a területet kellett meghatározni.

AI: – Egy helyszín kijelölése nagyon kényes dolog, hiszen a tér és a mű együtt alkotnak egységet. Megpróbáltuk felmérni, hány terület jöhet szóba, amely kielégíti az esztétikai és a protokolláris igényeket. Öt helyszínt ajánlottunk fel, amit megvitattunk a képzőművészeti lektorátussal és az ’56 ügyében érintett civil szervezetekkel. Végül a Színházkert mellett döntöttünk.

Index: – Mik jöttek még szóba?

AI: – Az Erzsébet liget két oldala – az egyiken megvalósult a II. világháború katonaáldozatainak emlékműve –, a Vár utcában a Dubniczai-ház fala előtti rész, ahol sokáig a Vetési-kő volt látható, valamint a Megyeház tér, az egykori Lenin szobor helye.

Index: – Ezt követte a meghívásos pályázat kiírása.

AI: – Az egyértelmű volt, hogy pályáztatni kell, amit egy viszonylag zárt meghívásos pályázat keretében kell lebonyolítani. Ha ugyanis a pályázat kapuit túlságosan nagyra nyitjuk, akkor annyira eklektikus kínálat jelenhet meg, ami nehezítheti a döntéshozatalt. Legalább filozófiai szinten igyekeztünk megfogalmazni, mit szeretnénk látni. Ez eléggé kényes feladat, hiszen a művészek számára igényelt orientációt meg kell adnia, de a művészi szabadságot nem szabad korlátoznia. A fő cél az volt, hogy az emlékmű jelenítse meg 1956 teljes történetét – október 23. eufóriájától a „nagyszerű halálig”. Nyilván voltak technikainak tekinthető igényeink is: illeszkedjen bele a számára rendelt térbe, nemes anyagból készüljön, valamint a kompozíció valamilyen vizes elemet is tartalmazzon. A művészek tehát tisztában voltak vele, mi az a tér, ahol a művük megjelenik.

Index: – Kik vettek részt ebben a meghívásban?

AI: – A magyar köztéri szobrászat 12 jelentős egyéniségét hívtuk meg erre a pályázatra, ebből 11 elfogadta a meghívást, és pályaművet küldött. Melocco Miklós azt jelezte vissza, hogy egyéb elfoglaltságai miatt ezen a pályázaton nem tud elindulni. Természetesen a pályaműveket zsűrizte a képzőművészeti lektorátus, bár hivatalosan a döntés minden joga a közgyűlés kezében volt. Jelen voltam a lektorátus első zsűrizésén, ezt egy szóbeli, kézfelemeléses szavazás zárta, amiben négy mű elfogadhatósága mellett tették le a tagok a voksukat, ebben szerepelt a Rajk-féle emlékmű is. Némi meglepetésként ért bennünket, hogy a zsűrizés hivatalos jegyzőkönyvében már csak kettő mű szerepelt, nem volt közte a Rajk alkotás. Ezekkel az előzményekkel vágott neki a közgyűlés a vitának. A közgyűlés alatt egy szavazássorozatot folytattunk tulajdonképpen, amiben folyamatosan szűkítettük a 11 fős mezőnyt. Végül két mű maradt versenyben, Párkányi Szabó Péter elképzelése, amely szerepelt a lektorátus által javasolt művek között, a másik pedig Rajk László emlékműve volt, amely szóbeli megerősítést kapott, írásbelit azonban már nem. A legitim döntést követően nem volt más hátra, mint hogy a mű létrejöjjön. Nem szeretném letagadni, hogy a döntés szépséghibás szituáció volt, hiszen a szakma hivatalos támogatása nélkül egy politikai testület többségi akaratát tükrözte.

Index: – Tehát a szakma által hivatalosan nem támogatott változatot fogadta el a közgyűlés?

AI: – Igen, és ezt korrigálni kellett. Ebből a szempontból nagyon fontos volt, hogy pályázatot nyújtottunk be a Kulturális Alap 1956-os emlékmű pályázatára, aminek feltétele volt a hivatalos írásbeli képzőművészeti lektorátusi nyilatkozat. Világos volt, hogy vagy nem tudunk pályázni, vagy korrigáljuk a szépséghibát. A lektorátus az írásbeli állásfoglalásában nem a Rajk mű esztétikai értékeit kifogásolta, hanem szerinte az eredeti mű túlságosan nagy volt arra a helyszínre, ahol meg kell jelennie. A szakma képviselői ellátogattak Rajk László műtermébe – ez bevett gyakorlat a zsűrizés folyamán –, és született egy abszolút szakmai kompromisszum, vagyis a mű karakterét megőrző, de a térléptéket jobban figyelembe vevő kicsinyítés után az emlékmű felállítását a képzőművészeti lektorátus támogatta. A művész ebben az értelemben átdolgozta a tervet, és a lektorátus megadta a támogató nyilatkozatát – ezzel a korábban említett szépséghiba eltűnt.

Index: – Jöhetett a kivitelezés.

AI: – Két szálon futott a megvalósítás. Egyrészt folyt magának a műnek a létrehozása, másrészt zajlott a helyszín előkészítése. Ekkor szembesültünk egy olyan problémával, amivel korábban nem számoltunk. Természetes és vonzó volt a pályázatba beleírni, hogy egy vizes attrakció vegye körül, ám kiderült – elfogadom, korábban is megtörténhetett volna –: csak a vizes környezet kialakítása többe kerülne, mint a műre eredetileg tervezett 20 millió forint. Egyrészt szerettük volna, hogy az alkotás létrejöjjön, másrészt nem lehetett a közgyűlés elé ismét odaállni, még több közpénzt követelni. Végül kompromisszumot kötöttünk: átütemeztük a mű létrehozásának folyamatát, első körben az emlékműnek kellett megvalósulnia, majd a második ütemben – egy-két éven belül – hoztuk volna létre a vizes környezetet. Ez egy ésszerű és elfogadható elgondolás volt, ma is annak tartom.

Index: – 2006. október 23-ra tervezték az átadást, ennek ellenére az emlékmű még most sem készült el véglegesen.

AI: – Már állt a mű, amikor az október 1-jei választás új politikai szituációt teremtett Veszprémben – egy új városvezetéssel, akik ezt a folyamatot másként látták, másként értelmezték, s leállították az építkezést. A mű félbemaradt, áll a maga befejezetlen csúnyaságában.

Index: – A hivatalos állásfoglalás szerint nem az előzetes terveknek megfelelően zajlott az építkezés.

AI: – Vannak okok és vannak ürügyek, ez inkább az utóbbi. Ha egy város élén ilyen mértékű, mindenre kiterjedő változás következik be, akkor ez valószínűleg a szimbólumok nyelvén is kifejeződik. Egy másfajta politikai gondolkodás más jelképeken keresztül szeretné kifejezni önmagát. Ilyen van. Itt két egymással párhuzamosan futó, 1956 tematikájához kapcsolódó emlékmű, két párhuzamos szimbólum párhuzamos története zajlik. Az új politikai többség a maga világképéhez, ízlésvilágához, politikai előzményéhez a Melocco-művet és a Brusznyai Árpád szellemiségét megörökítő emlékművet érzi közelinek, ennek megvalósulását támogatja, szorgalmazza a maga eszközeivel.

Index: – Jogos indokok nyomán állították le az építkezést?

AI: – Amennyire én tudom, azzal együtt, hogy a mű eredeti koncepciója nem változott, csak a megvalósulása mögé odaállított időrend változott meg, építéshatósági szempontból a terv megvalósítható maradt. Szilárd meggyőződésem, hogy ez politikai tartalmú döntés.

Index: – Bár nem a végleges formában látható az alkotás, ilyennek képzelte teljes méretében?

AI: – Befejezettnek, teljesnek, késznek képzeltem. A rút kiskacsából is csak az utolsó oldalon lesz hattyú. Amit most látunk, nem alkalmas arra, hogy megítéljük azokat a művészi tartalékokat, amelyek ebben a műben benne maradtak. A „rút kiskacsát” látjuk, a hattyú születéséért még dolgozni kellene.

Index: – Emberközelinek látja? Kivinné az emlékműhöz a családját?

AI: – Egy jó mű mindenképpen emberközeli, és szilárd meggyőződésem, hogy ez jó mű. Bátor, koncepciózus, nagyszabású. Azt a filozófiát, amit mi a pályázatban megfogalmaztunk, képes volt a legjobban megérteni és visszatükrözni. Úgyhogy igen. A kész emlékműhöz szívesen és büszkén elvinném a családomat.

Index: – Komplett rendezési terv született már a parkra?

AI: – Volt róla szó, hogy az ’56-os emlékmű kapcsán egy összetettebb rendezés készül el, de ez is elakadt. Ebben a pillanatban ilyen elgondolás nincs. Ma nyújtottam be egy olyan közgyűlési napirendi javaslatot, ami a Színházkert, illetve az emlékmű jövőjének rendezését irányozza elő.

Index: – Hogyan látja a folytatást?

AI: – Nem vagyok jós. Vannak, akik nagyon erősen kifogásolják, hogy két ’56-os emlékmű jöjjön létre, de szerintem Veszprém be tudja fogadni mindkettőt. Különösen, ha a kettő művészi világképében, esztétikájában, filozófiájában távol áll egymástól – s ezzel kiegészítik egymást. Engem nem zavarna, sőt, helyesnek, nagyon európainak tartanám, ha mind a két mű létrejönne, s Veszprém megmutatná, hogy szellemileg elég tágas ahhoz, hogy különböző értékeket befogadjon.

Kapcsolódó cikk: A hónap végén döntés születhet - hiányzott az engedélymódosítási kérelem