Adományokat adnak át
Beküldte szerk -
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) Alapítvány Hálaadás napi Jótékonysági Adományátadó ünnepséget rendez november 23-án, csütörtökön 11 és 13 óra között a Városháza Kossuth termében, valamint az Óváros téren.
Ezen a napon az AmCham Alapítvány ünnepélyes keretek között adományokat ad át a veszprémi Nagy László Általános Iskolának, a Támogat-Lak Alapítványnak, valamint a szentkirályszabadjai Szent István Király Általános Iskolának.
Az iskolák tanulói az átadási ünnepség keretében kapják meg az AmCham Alapítvány által összegyűjtött több millió forint értékű pénzbeni és tárgyi adományokat, amelyeket Rajki Zsuzsa az AmCham Alapítvány képviselője és Dr. Bienerth Gusztáv, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke személyesen adnak át. Az adományok idén is több mint 60 Magyarországon működő cég és magánszemély felajánlásának köszönhetően gyűltek össze.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara 17 éves jótékonysági tevékenységét folytatva az AmCham Alapítvány különálló szervezetként négy éve működik. Az amerikai kultúrában már hagyománnyal rendelkező társadalmilag felelős üzleti gondolkodásmód magyarországi meghonosításának érdekében szerveződött. Alapvető célkitűzése a társadalmi vagy egészségi helyzetükből adódóan tartósan, vagy váratlan esemény miatt ideiglenesen támogatásra, segítségre szoruló, 16 év alatti gyerekek, illetve az érintetteket ellátó vagy segítő intézmények illetve szervezetek pártfogása, amelybe beletartozik az anyagi és tárgyi eszközökkel való támogatáson kívül az önkéntes kétkezi munka is.