Szárnyakat kapott tervek

2009-ben már 150 ezer utast várnak

Tíz éven belül akár ezer embert is foglalkoztathatnak a veszprém-szentkirályszabadjai polgári repülőtéren és a köré települő ipari, kereskedelmi komplexumban - állítja Kárpáti Zoltán, a Budawest Airport Holding Zrt. igazgatóságának tagja.

A volt katonai repülőteret egymilliárd-kétszázmillió forintért vásárolta meg a két tulajdonos önkormányzattól a Budawest zrt. A társaság igazgatósági tagját, Kárpáti Zoltánt további terveikről kérdeztük. Megtudtuk tőle, már a pályázati kiírás is kemény feltételeket szabott meg, hiszen az ingatlant nem lehetett hitelből megvásárolni, és a fejlesztések nagy részét is saját erőből kell finanszírozni. Előírták továbbá, hogy két éven belül el kell kezdeni a repülőtér működtetését, erre a kikötésre pénzügyi garanciákat is állítottak. A vevőnek még a vételár kifizetése előtt 300 millió forint kötbért kellett egy bankban letétbe helyeznie, amely a két tulajdonos önkormányzaté, azaz Veszprémé és Szentkirályszabadjáé lesz, ha két év elteltével nem indul be a légi forgalom. A bevezetőben említett tízéves kifutási idő alatt tizenkét-tizenöt milliárd forintot fektet be a repülőtér kialakításába a Budawest zrt.

A beruházás megvalósítására még 2005-ben 240 millió forintos alaptőkével projektcéget hoztak létre az érdekelt felek Budawest Airport Holding Zrt. néven. Az angol, illetve amerikai pénzügyi befektetők és a magyar cégtulajdonosok által finanszírozott projekt egyik szakmai partnere a veszprémi testvérváros, Bottrop nemzetközi légikikötőjének igazgatója, Claus Schwarz. A tervezésben együttműködnek Németország négy nagy repülőtér-fejlesztő cégével. Fapados, a nemzetközi szakzsargonban diszkont vagy low cost néven ismert járatok indítását és fogadását tervezik. Az a véleményük, hogy ehhez a funkcióhoz a Balaton melletti helyszín stratégiailag kiváló adottságokkal rendelkezik.

Egyaránt alapoznak a turisztikai és az üzleti célú felhasználókra, de például arra is, hogy innen utazzon majd az MKB Veszprém kézilabdacsapata és a szurkolótábor. Az első teljes esztendőben, azaz 2009-ben naponta három-öt Airbus vagy Boeing utasszállító repülőgép érkezne a repülőtérre, ami körülbelül 150 ezer utast jelent. Ehhez először fel kell újítani a repülőtéren meglévő létesítményeket, a kifutópályát, a gurulóutakat, az irányítótornyot, pályafényt kell telepíteni és természetesen utasterminált kell építeni. Ezeknek a beruházásoknak a tervezett költségei két és fél, hárommilliárd forintot tennének ki. Mind az előkészítés, mind a működtetés fázisában elsősorban a helybeli munkavállalókra számítanak a tulajdonosok. A létesítmény védelmét ellátó őrző-védő cég alkalmazottai is környékbeliek. A reptér zajszintje meg sem közelíti majd a hajdani katonaiét, hiszen messze az előírt határérték alatt lesz, ezért a lakosság nyugalmát nem fogja zavarni. Szakemberek szerint egy autópálya zaja például sokkal jobban megterheli a környezetet, mint a reptéré. A Budawest zrt. szorosan együtt kíván működni a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesülettel, valamint a Balatoni Nemzeti Parkkal. Utóbbi szervezet a saját szempontjai miatt is előnyösnek tartja a repülőtér létrejöttét, mert a létesítmény távol tartja a ragadozó madarakat, ez pedig a területen honos ürgepopuláció javát szolgálja. Kárpáti Zoltán lapunknak elmondta: biztos abban, hogy a repülőtér jó hatással lesz a környék idegenforgalmára, fellendíti a turizmussal kapcsolatos iparágakat, megnöveli a szállodák és a vendéglátóipari létesítmények forgalmát.

Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a Budawest zrt. egyedül kívánja megoldani vállalásait és elhatárolja magát minden olyan híreszteléstől, amely arról szól, hogy együttműködésre készülnének a pályázatban alulmaradt cégekkel. (napló)

Rovat: