Balatonfüred önkormányzata átvenné a szívkórházat
Beküldte szerk -
A kórház nem került a kiemelt egészségügyi intézmények közé, vagyis nem kap garantált költségvetési támogatást.
Balatonfüred önkormányzata a közelmúltban határozott arról, hogy átvenné az egészségügyi tárcától az Állami Szívkórház működtetését. Az ország egyik legpatinásabb, kétszázötven éves múltra visszatekintő intézménye a szív és érrendszeri betegségek sürgősségi ellátása és utókezelése tekintetében országosan is kiemelkedő feladatot lát el. A tavalyi évben több mint kilencezer beteget gyógyítottak a Balaton-parti intézményben.
Balatonfüreden működő állami szívkórház nem került a kiemelt egészségügyi intézmények közé, vagyis nem kap garantált költségvetési támogatást. A város polgármestere kijelentette hogy ez a tény nem befolyásolta a testület döntését.
Ez egy hosszú távú folyamat eredménye volt, hogy mi igényeljük térítésmentes vagyon átadással a szívkórházi vagyont magát az ingatlant, amely egyet jelent, hogy az állami szívkórház üzemeltetését is nagyon szívesen átvennénk a magyar államtól - mondta Dr. Bóka István Balatonfüred polgármestere.
A település polgármestere hozzátette, reményeik szerint a kormány előtt lévő, egészségügyi intézményrendszer átalakításáról szóló törvényjavaslat elfogadása után, a füredi szívkórház a jelenlegi 36 aktív és 393 rehabilitációs ágyával működhetne tovább. Az utókezelés mellett folyamatos kardiológiai sörősségi ellátást is biztosító intézmény főigazgatója dr. Veress Gábor a témával kapcsolatban elmondta, ha az állam lemond a kórházról akkor a legkézenfekvőbb megoldás a füredi önkormányzat javaslata lenne. (MTV)