Elaludt a volánnál, de megúszta
Beküldte szerk -
Sérülés nélkül úszta meg a balesetet Balatonfűzfőn az a kamionsofőr, aki csütörtökön késő este elaludt a volán mögött.
A Kenese felől Almádi irányába a 71-es úton közlekedő pótkocsis teherautó 22.30 óra körül a vasútállomás közelében letért az útpadkára, kidöntött két villanyoszlopot, majd három nyaraló kerítését és egy gázcsonkot is megrongált. A szerencsés kimenetelű balesetben jelentős az anyagi kár: a jármű magjavítása legalább egymillió forintot, a kerítések és a villanyoszlopok helyreállítása újabb egymillió forintot is felemészthet.
A forgalom a balesetet követően is zavartalan volt a főúton, azt csak a műszaki mentés idejére pénteken reggel 7 és 8 óra között zárták le. A sofőrt szabálysértés miatt jelentette fel a rendőrség.