Heti ügykontrollunk az új oktatási intézkedéscsomag hatásait járja körül. Az oktatási intézmények vezetői különösen érintettek ebben a kérdésben, hiszen az intézkedések gyakorlati megvalósítása rájuk hárul, ahogy az esetlegesen kiváltott hatások (tanári elégedetlenség) is először őket érik el. Szarka Lászlót, a Vetési Albert Gimnázium igazgatóját kérdeztük, mondja el a véleményét a helyzetről.

Index: – Milyen feladatok jelentkeztek az új törvény hatásaként?

Szarka László: – Az oktatási törvény nyári módosítása – néhány évekkel később jelentkező feladat mellett – olyan tanári feladatokat is megfogalmazott, melyeket már az idei tanév elejétől alkalmaznunk kell. Hármat emelnék ki. A munkaidő-nyilvántartás bevezetését, a túlóra elszámolásának megváltoztatását és azt a rendelkezést, amely lehetővé teszi, hogy a munkáltató heti plusz két óra időtartamban igénybe vehesse a pedagógus munkáját egyéni foglalkozások, valamint szakkörök megtartására, térítésmentes formában.

Index: – Hogyan értékeli ezeket az intézkedéseket?

SzL: – Ambivalens érzéseim vannak az intézkedésekkel kapcsolatban. Problémásnak érzem a bevezetés időzítését és módját. A változtatásokat egy takarékossági csomag részeként határozták meg, és ilyenkor az ember az intézkedések összességét hajlamos szemlélni. Márpedig azt látni kell, hogy a döntések financiális következményei a pedagógusokat a többi társadalmi réteg áldozatvállalásánál nagyobb mértékben érintik. A bérek januári befagyasztásának felvillantása mellett a túlórák után járó pénzek csökkentése, és a kötelező tanítási óraszámok 10%-os emelése – a szeptemberi munkavállalói járulékemelésekkel együtt – azt jelenti, hogy akár 20%-kal is többet kell dolgozni ugyanazért a jövedelemért, miközben a munkaidő-nyilvántartás bevezetése azt az időkeretet szűkíti, amikor ezt a jövedelem-kiesést csökkenteni lehetne.

Másrészt úgy gondolom, hogy az intézkedések fokozatos bevezetése szükséges, és itt a fokozatos bevezetést hangsúlyoznám, azt a fokozatos és konzekvens fejlesztést, ami a közoktatásból mindig hiányzott.

Index: – Hogyan gondolja ezt?

SzA: – A munkaidő nyilvántartását már korábban is be lehetett volna vezetni. Józan munkavállaló nem találhat kivetnivalót abban, hogy amikor bemegy munkahelyére, illetve elhagyja azt, regisztrálja érkezését vagy távozását. A kapcsolódó egyéb kötelezettségek azonban kínos mosolyt csalnak az ember arcára. Mely, az üzlet világába tartozó foglalkozás esetében kell vezetni azt, hogy melyik munkaköri feladat ellátásával mennyit foglalkozik a munkavállaló? Persze lehet ilyet készíteni, csak akkor mikor végzünk érdemi munkát? Az embernek az az érzése, hogy valakik bizalmatlanok a tanárokkal szemben, és ki akarják mutatni, hogy a pedagógusok nem dolgozzák le a munkaidejüket. Sokkal egyszerűbb lett volna kötelezni a munkáltatókat egyéni munkaköri leírások bevezetésére, amelyek mentén a tanár munkája számon kérhető. Én évek óta ezt alkalmazom, és ellenőrzőm a betartását. Nincs szükségem arra, hogy percre elszámoltassam a kollégáimat, mint azt sok iskolában teszik most, mert mindenki tudja, hogy mi a dolga, mik a különleges feladatai, melyekért ő felel. Az ellenőrzés mellett kapcsolatunk a bizalomra épít. Mivel ez működik, a jelenléti ív bevezetését megértették kollégáim, és megtaláltuk azt a formáját, mely törvényes és a lehető legkisebb adminisztrációs terhet jelenti. Azt, hogy néhány iskolában az otthon elvégzett tanári feladatellátást is regisztráltatják, már nem is tudom minősíteni. Elég lenne a munkaköri leírásban szabályozni az otthon is végezhető feladatok körét.

Index: – A túlóra-elszámolás hogyan alakult át?

SzA: – A túlóra-elszámolás megváltoztatása a munkaidőkeret új számítási módjából fakad. Az elvet helyesnek érzem: annyiért fizessék meg a tanárt, amennyit elvégzett. Az alapelv régóta gyakorlati formát ölt a nyugat-európai iskolákban, bevezetésére nálunk is szükség van. A rendszer azonban számos ponton még megoldatlan kérdéseket vet fel. Kettőt említek, melyeket Magyar Bálint miniszter úr egy éve még támogatott. A kis óraszámú tantárgyakat (modultárgyak) tömbösítve tanítjuk, mert pedagógiailag így hatékonyak. A jelenlegi kéthavi elszámolási rendben ez megoldhatatlan. A tanórai kereteket átlépő tanulási formák korábban szintén kiemelten favorizáltak voltak. A tantárgyi vagy tantárgyközi projektek megvalósítására gondolok, melyeknél tanórához kötött időkeret-számítással sokszor semmit sem lehet kezdeni, mert egyszerre sokkal több időt igényelnek egy-egy tanóránál, amit nem tudunk a rendszerbe beilleszteni.

Index: – Az óraszám-emelésről mi a véleménye?

SzA: – A plusz két óra elrendelését is elfogadhatónak tartom abban az értelemben, hogy a heti kötelező óraszáma a magyar pedagógusnak az egyik legkevesebb Európában. A bevezetés azonban nem a kötelező óraszámokra terjedt ki (ezt az előző tanév vége előtt ki kellett volna hirdetni, ami nem volt lehetséges, hiszen a választások után ehhez kevés idő állt rendelkezésre), hanem egy rendkívül felemás, fakultatív, a munkáltató által adható formát öltött. A munkáltatónak azt kell mérlegelnie, hogy a megszorítások miatti feszült helyzetben ezt a plusz terhet elrendelje-e; mindenkinek rendelje el, vagy csak néhány esetben – miközben azt is látni kell, hogy a plusz órákat olyan tevékenységekre lehet fordítani, amelyekre egyébként az iskolában kevés idő jut, és a gyerekeknek szüksége lenne rájuk (egyéni foglalkozásokra, felzárkóztatásra, versenyfelkészítésre, érettségi- vagy nyelvvizsga-felkészítésre, különböző szakköri foglalkozásokra, stb.). Én az óraszámemelés mellett vagyok – talán egyedül igazgató kollégáim közül –, amit tanár kollégáim nyilván éreztek. Ugyanakkor ők is látják, hogy számos olyan foglalkozás van, amire a gyerekeknek szükségük van, és ezért vállalták azokat diákjaik érdekében. Hangsúlyozom, vállalták, mindenki maga döntve el, mire van saját tanítványainak szüksége. Az elmúlt években a Vetésiben mindannyian megtanultuk, eredményt csak többletmunka révén tudunk elérni, éppen ezért a munka elől nem szabad elmenekülni. Akik nem vállalkoznak ilyen feladatok ellátására, azokra más területen számítunk a munkavállalók arányos feladatellátását szem előtt tartva.

Index: – Reformnak nevezhető mindez?

SzA: – Úgy gondolom, lehet belőle reform – az iskola szintjén. Az iskola alapvetően konzervatív intézmény, amely lassan reagál a kihívásokra. A szakmai önállóságuk az intézményeknek megvan, tőlük függ, hogy a feltételekhez hogyan alkalmazkodnak, hogyan reagálják le a változásokat. Léteznek iskolák, melyek defenzív stratégiát alkalmaznak, vannak, amelyek előre menekülnek. Én az előre menekülés híve vagyok. Már megvannak az elképzeléseim, hogyan fordíthatja a maga javára a Vetési Albert Gimnázium az új körülményeket, milyen irányba kell továbblépnünk az elkövetkező két esztendőben.

Index: – Igaz az, hogy a jövő évi óraszámemelés hatására tanárokat kell elbocsátani? Létezik fájdalommentes megoldás ebben a helyzetben?

SzA: – A kötelező óraszámok 10%-os emelése azt jelenti, hogy elvileg ennyivel kevesebb pedagógusra van szükség a feladat ellátására. Létszámleépítés tehát biztos lesz, az nem biztos, hogy ilyen mértékben – ugyanis Veszprémben a város többlet-álláshely biztosításával oldja meg a dolgozói helyettesítések finanszírozását. Fájdalommentes megoldás egyébként nincs, csak olyan, ami kisebb fájdalommal jár. A leépítést lehet a nyugdíjas munkavállalókkal kezdeni, számukra legalább az egzisztenciális biztonság marad, hiszen nyugdíjat kapnak. A nyugdíjasok felmentése a munkavégzés alól azért is szükséges lesz, mert küszöbön áll az intézmények finanszírozásának reformja a bértömeg-gazdálkodás bevezetésével. Mivel egy nyugdíjas munkavállaló bérköltsége akár kétszerese is lehet egy pályakezdőének, az intézmények abban lesznek érdekeltek, hogy bérköltségeiket csökkentsék.

Itt jegyezném meg, régóta szívügyem és képviselem – látható eredmény nélkül – azt az elképzelést, hogy az intézményeknek a gazdálkodás terén biztosítsák azt az önállóságot, hogy saját bevételeik felett szabadon rendelkezzenek. Ez a jövőben állásokat jelenthet, plusz fejlesztési forrásokat biztosíthat. Ez a fajta gondolkodás, mely a saját bevételekre is figyel – nevezzük gazdaszemléletnek –, csak kevés intézmény sajátja. Fontos lenne, hogy a város támogassa ezeket a törekvéseket.

A létszámleépítésekkel kapcsolatban egy másik szempontra is utalnék. A fájdalom nem csak a munkavállaló oldalán jelentkezhet, hanem a tanulók oldalán is. Nem szabad elfelejteni, hogy a közoktatásban az elmúlt évtizedben kontraszelektív folyamatok is lezajlottak, sok nagyon tehetséges tanár is elhagyta a pályát, és maradtak olyanok is, akik számára az iskola kényszerű munkahely csupán. Osztrák partneriskolánk igazgatója ezeket a pedagógusokat csak „auspuff lehrer”-nek, „kipufogógáz tanárnak” nevezi, azért mert az utolsó óráról való kicsengetés után egy perccel már csak autójuk kipufogógáza emlékeztet iskolai jelenlétükre. Az elrendelt létszámleépítés arra is jogi lehetőséget adhat, hogy az intézményvezető megvizsgálja, szüksége van-e ilyen tanárra a testületben, nem szerencsésebb-e más példát állítani a diákok elé.

Index: – Milyen fórumok állnak rendelkezésre az igazgatók számára, ahol ötleteiket elmondhatják? Milyen hatékonysággal működnek ezek?

SzA: – Számos ilyen fórum áll rendelkezésünkre, a baj az időzítéssel van. A véleménycserére az egyeztetési szakaszban lenne szükség, nem a bevezetés után, amikor már csak tájékoztatásra, illetőleg kritika megfogalmazására nyílik lehetőség. Iskolám részt vesz a Két Tanítási Nyelvű Iskolák Egyesületének munkájában (KIE), valamint tagja vagyunk a GOSZ-nak, a Gimnáziumok Országos Szövetségének – soros közgyűlésünk a közeljövőben lesz a Városmajori Gimnáziumban. Nem biztos, hogy a minisztérium él a meghívással, és részt vesz ezen a gyűlésen. Ez nem jó…