Élelmiszerbiztonsági szempontból minden vásárló amatőr. Annak is kell maradnia. Nem az a feladata, hogy latolgassa vagy megérezze, hogy egy termék egészségtelen-e. Nincsen hozzá sem ideje, sem szaktudása, sem műszere. Bár úgy tűnik nemcsak neki, de az illetékes hatóságoknak sem.

Ugyanis már régen szúrópróbaszerűen kideríthették volna, hogy a szavatossági idő valós-e vagy sem. Ez a műszer, a mérési eljárás, továbbá a hivatal érzékenységének függvénye. Amúgy is erkölcstelennek és életellenesnek tartom, amit világszerte a kereskedelem művel az eladás, értékesítés tekintetében. Hazugság, megtévesztés, csalás. Vajon erkölcsös-e vidám gyermekekkel reklámoztatni játékokat vagy bármit: egyáltalán erkölcsös-e egy termékhez vidámságot, jókedvet hozzárendelni, mintha az attól, vagy csak attól függne. Ezt sejtetni tisztességes-e? Nem mindegy, hogy milyen telefonon hívok fel valakit? Nem attól függ-e alapvetően a jókedvem, hogy mit mondanak nekem? Azt meg tökmindegy, milyen készüléken hallom. Alapvetően a fülem, az érzéseim és a gondolataim számítanak…

Ez utóbbiakkal élnek vissza tökéletesen a médiumokban, a reklámokban. Pszichológiai hadviselés folyik. A győzelem jutalma a pénz, a tőke. A megszerzés és a megszerzés vágyának a kielégítése kacatokkal, elektronikus játékszerekkel, ócska zenés-táncos időrabló programokkal. Mintha szeretnének bennünket, mintha fontosak volnánk, mintha.

„Mintha” világ ez. Ismerős. Gyermeteg szerepjátékok kora. Megvetetik velünk a reménységet, a szabadság, a függetlenség, a jólét, a gazdagság hitét, miközben idióta rádiók zajával terelik el a figyelmünket a lényeges dolgokról, azokról, amik igazán boldoggá tehetnének. Persze akkor rájönnénk, hogy nincs szükségünk azokra a műveletlen öltönyös szépfiúkra sem, akik nem tudják, hogy olcsó ár nem létezik, maximum csak alacsony…

Akad kivétel. Egyszer láttam egy mercédesz reklámot. Csak a márkajelet mutatták benne pár másodpercig. Legalábbis azt hiszem…

Várnai László