Emberölés kísérletével zárta az óévet

Emberölés kísérletével zárta az óévet az a férfi, aki Ősiben előbb fiára, majd apósára támadt rá.

A családjával régebb óta konfliktusokkal terhelt viszonyban élő 45 éves ember vasárnap kora délután támadt rá fiára. A napot italozással kezdő családfő komoly szóváltásba került gyermekével, majd egy konyhakéssel többször is a fiú felsőteste irányába szúrt. A fiatalember elhátrált a szúrások elől, így sérülés nélkül úszta meg az incidenst. A békítő szándékkal a két férfi közé lépő nagyapa rosszabbul járt. A középkorú ember az apósára is rátámadt, a földre lökte, majd az ott fekvő idős férfi mellkasa felé szúrt. A támadást ő is ki tudta védeni, ám a késszúrást hárítva könnyebb sérülést szerzett a kezén. A vő még belerúgott apósába, majd felhagyott az erőszakkal, és elment otthonról.

Az esetről a fiú értesítette a rendőrséget. A járőrök a közeli sörözőből állították elő a gyanúsítottat. A tettét részben beismerő férfit őrizetbe vették. A tényállás tisztázására még további kihallgatásokra, szakértői véleményekre van szükség. Az ügy kapcsán a megyei főkapitányság bűnügyi osztályán folyik a nyomozás – tájékoztatott a rendőrség.

Rovat: