Hajnali négy óra van. Roppantul fáj a fejem. Hasogat. A tüdőmben pedig egy rágó pihen. Két hete félrenyeltem, azt hiszem. Ha nincs az embernek baja, hát csinál magának. Megröntgeneztek, eredmény semmi. Jövő héten hörgőtükrözés vár… Kibírom.

Az ember sokat kibír, elvisel, akar. Legalábbis szerte a világban emberek millióit látva az utcán, ez az érzésem. Fegyverrel vonulnak szinte tánclépésben, vagy zászlókat lengetnek vidáman, koporsókat cipelnek a vállukon, vagy csak vannak, mondogalódnak, kiábálnak, mialatt a fejüket fogják. Sok a szomorúság, a véletlen tragédia. Nehéz szembesülni vele. Egy félrefordított kormány gyerekek halálához vezet. Ez tragédia. Nem a tehetetlenség, a zűrzavar, amit lustaságból sok ember maga körül gerjeszt, hogy látszólag legyen mivel foglalkoznia. Például a munka látszatában keményen dolgozó európai bürokrácia, amely alapvető kérdésekre nem talál hosszú időn keresztül választ. Szép öltönyök, puszi-puszi. Biztos a kávé is baromi finom.

A demokrácia eszményét hirdető és terjesztő nyugati agresszió öl, butít és nyomorba dönt. Modern honfoglalás, álszent misszió. Félreduma. Afganisztánban a világ kábítószereinek 90 százalékát állítják elő, és persze nem ezt akarják megszüntetni, hanem népet állítani az urnák elé. Inkább az urnákba. Ahmed eközben egykedvűen pakolja a csőbe a gránátokat, szív, sürít, lenn-tart, kipufog. Saddam kivégzését lehetőlég az ünnepek alatt hajtják végre, hadd örüljön a Jézuska. Vigyék el az angyalok a hírt: manapság az ember a mindenható, aki mindenhol ott van – gondolatban, szóban, cselekedetben. Halleluja.

A fejfájásom csökkent. Jobban érzem magam. Örülök, hogy nem az utcán, hanem itthon vagyok. Szuszog a sötét lakásban a család. Remélem, túléljük a holnapot. Egyszer mindenki maradjon otthon, nézze a felhőket, a gyerekeit, és legyen boldog, hogy egészséges és él, és vigasztalja azt, aki beteg, aki jó szóra vágyik és reméli, hogy valahogy túléli ezt az egész csodálatos emberi kalandot.

Várnai László