Sajnálattal olvastam ki szavaiból, hogy csak a médiatárat használja, a könyvtár többi részét nem, hisz akkor nem írná azt, hogy térkép segítségével kell megtalálni a zeneműtárat. (Vagy csak nagyon gyenge képességekkel megáldott embereknek tekinti azokat, akik munka és iskola után a kulturálódás, tájékozottság miatt beültek eddig újságot olvasni a zeneműtárba, ahogy ezt Ön írta. Olyan embereken pedig, akiknek belső igényük van a tudásra, nem hiszem, hogy kifogna a „3. emeltre lifttel az olvasóterembe és ott jobbra, majd megint jobbra” eligazítás.)

Nem tudom mi a gond a fénymásolóval, mert azt is úgy említi, mintha kevesebb lenne tőle a zeneműtár, hogy annak szomszédságában van. Bizonyára eddig nem volt szüksége olyan anyagra, amit csak a zeneműtár kézikönyvtári állományában talált meg (nem kölcsönözhető), és el kellett vinnie fénymásolni. U.is ebben az esetben az olvasónak fel kellett öltöznie, átmennie a másik épület 3. emeletére, és ott fénymásoltatni, mivel a könyvtári állományból ott lehet fénymásoltatni. Most viszont könnyű dolga van: csak kimegy az ajtón, és ott van a másoló.

Nehéz megtalálni a CD-ket, DVD-ket? Örömmel tudatom Önnel, hogy a könyvtárosoknak nem csak akkor lehet szólni, ha visszaviszi a filmet (milyen volt stb.), hanem akkor is, ha nem talál valamit. Tudja, ezért – is – vannak.

„Nem beszélve arról, hogy a földszinti könyvtárosok nem is igazán lehetnek tisztában azzal, hogy tényleg az a CD illetve DVD van-e a kezükben, amelyet fentről elhozott az olvasó” – írja. Mondja, kérem – maga szerint olyan emberek ülnek a kölcsönzőpultban, akik kinyitva egy tokot, nem tudják megállapítani, hogy jó lemez van-e benne? Mint tudja, csak eredeti műveket kölcsönözhet, azokon pedig rajt van a CD-n, DVD-n a címe, logója stb. Bár ezt tudhatná akár Ön is, hisz „tollat” akkor ragad az ember, ír egy problémáról, ha az fontos neki, érdekelt benne. Ez pedig azt feltételezi, hogy rendszeresen kölcsönöz, kölcsönzött a zeneműtárból, tehát volt a kezében CD, DVD.

Ami az elrendezést illeti – miután szakmailag indokolt okok miatt beolvadtak a zenével foglalkozó könyvek a másik állományba – nem gondolom, hogy kevés lenne a hely. Bár tény, hogy nagyobb volt a másik helyiség, de az meg – miután mint említettem beolvadt az állományuk – túl nagy volt. No, de higgye el, hogy nem ez volt a fő ok arra, hogy elköltözött a zeneműtár.

(A wc-ket is említi – itt megjegyezném, ez megint hozzáállás kérdése: u.is, ha messze lennének a wc-k, vagy másik szintre kellene lemennie, akkor biztos azt írná, hogy a könyvtár nem biztosítja a megfelelő körülményeket, hisz mi van, ha gyorsan kell menni…)

Ha már a hozzáállásnál tartunk – a CD-k, DVD-k kölcsönzése adminisztratív feladat. A zeneműtáros kollégák pedig képzett, felsőfokú intézményt végzett emberek, akiknek – így, hogy nem kell olyan feladattal foglalkozniuk, amit egy könyvtáros-asszisztens, illetve azon emberek, akik hosszú évek óta fogadják az előtérben az olvasókat el tudnak látni – több idejük marad szakmai munkára. Többet tudnak olvasni, marad idejük arra, hogy például filmklubot szervezzenek, hosszabb ideig elbeszélgessenek egy olvasóval, megcsillogtatva tudásukat, felkeltve az olvasó figyelmét a témára, ösztönözni, hogy érdemes olvasnia – pl. a filmről, korról, színészről stb.

Fontos az is, hogy ne csak a zeneműtárt rendszeresen használók szemszögéből tekintsük a dolgokat. Arról nem írt egy kukkot sem, hogy lehetőség nyílik azon olvasók számára megismerkedni a zeneműtárral, akik eddig nem ismerték, mert például nem akartak két alkalommal levetkőzni, táskát letenni stb – akinek „kiesett” a könyvtár ezen részlege. Bizony, sokan vannak, akik így vélekednek – és bizony a döntés meghozásában az ő igényeik is sokat nyomtak a latban. (Arról nem beszélve, hogy jóval több ember előtt nyílt meg ezzel az út a zeneműtárba, mint ahány ember nehezményezi, hogy elköltözött.)

Végezetül elmondanám, hogy remélhetőleg több olvasónak kedvez az átköltözés, mint amennyinek macerát jelent. Biztos fognak elmaradozni. De azok, akiknek nem esik nehezére jegyet felmutatni (amit lehet magunktól is, u.is nem kell megvárni, míg ránk szólnak), és eddig csak „beugrottak egyet olvasni”, megtekinthetik az új könyveket, és jó pár különböző témájú folyóiratból szemezgethetnek még a fogadótérben, olvasóteremben. Valamint számíthatnak a zeneműtáras kollégák felkészültségére, tudására, segítségére, akik az új helyen is ugyanolyan szeretettel, jó kedvvel várják az olvasóikat.

Ami a tollvonást illeti: a könyvtár intézményében – mint mindenhol – a végleges döntést az igazgató hozza meg. De jelezném: szakmai egyeztetés megelőzte a döntést. Igaz, hogy azon emberek, aki élből ellene vannak a változásnak, esélyt se adnak arra, hogy megismerjék a másik véleményét, együttműködjenek, úgy gondolhatják, hogy még mindig a múlt korszakban élünk, amiben sokszor – tényleg egy tollvonással – irracionális döntések születtek, akadályozva a fejlődést, néhány esetben visszafejlődét eredményezve.

A zeneműtár átköltöztetése – véleményem és sok kolléga véleménye, meggyőződése szerint is – a fejlődés szellemében fogalmazódott meg. Ezért kérem, közölje le a reagálásom. A párbeszéd, a fejlődés szellemében. Pro – kontra.

Üdvözlettel:
Varga Noémi

Kapcsolódó cikk: (Vissza) fejlődés? - taccsra vágva a médiatár