Magyarországon gyülekezni alkotmányos jog. Bárhol, bármikor, bárkivel gyülekezhetek, de ha a rendőrség fel kell, hogy oszlasson, engedelmeskednem kell a parancsszónak, és haza kell mennem. Esetleg nem kell hazamennem, de tovább nem csoportosulhatok politikailag vagy felebaráti szeretetéhségből, hanem az aktuális szónokokra fittyet hányva beletemetkezhetem a kirakatok vagy a környezet szépségeinek a tanulmányozásába.

Kik ezek? Vethetem fel lakonius nyugalommal a kérdést az édes élet hömpölygő rajára pillantva. A barátaim? Nem. Ővelük tegnap söröztem. A rokonaim? Nem, ővelük meleg szobában beszélgetek. Ismerősök? Nem is köszöntem nekik. Földijeim? Nem hiszem. Más a cipőjük sarának illata, azaz szaga.

Igazán nem is érdekel a dolog. Ha nem gyülekezhetek velük, nem is maradok tovább. Nem érdekelnek. A problémáim nem oldják meg, még a sajátjukat sem tudják. Egyedül nem megy. Egyedül vannak, magunk vagyunk. Órákig tartó monológokkal fárasztjuk egymást, félmondatos, simogató párbeszédekre nem jut már idő. Nem a tartalomra figyelünk, hanem a stílusra. Újra meg újradefiniáljuk szavaink, tetteink, érzelmeink értelmét. Nincs megnyugvásunk, mert állandóan változni akarunk. Nincs nyugtunk, mert állandóan meg akarnak változtatni. Törvény törvényt bont. Az igazság hálója felfeslett. Na ja. Persze azért jobb a rossz munka, mint a jó, mert az mindig újabb munkát ad. Csökkenti a munkanélküliséget, és növeli a harci kedvet. Márciusban újra kezdjed! Hass, alkoss, gyarapíts! Semmi gyülevészség, vagy ahogy Micimackó írná ki az építkezés előtt:
„Figyelem! Tilos bármit csinálni! – Dolgoznak.”

Várnai László