Jelentéktelen nézeteltérés miatt gyilkolt
Beküldte szerk -
Egy 73 éves asszony fojtotta meg a veszprémi kórház belgyógyászati osztályán a 68 éves szobatársát; a rendőrség emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást - közölte a rendőrség.
A négyágyas kórteremben három nőbeteg feküdt, egyikük - a 73 éves veszprémi asszony - egy veszekedést követően vasárnap rárontott az ágyban fekvő, 68 éves, balatonfűzfői szobatársára, és ütni, majd fojtogatni kezdte. A veszekedés egy jelentéktelennek nevezhető nézeteltérés miatt robbant ki. A kórterem harmadik betege az ütlegelést, a fojtogatást látva segítségért szaladt. A feldühödött idős asszony a betegszobába érkező nővérekre is rátámadt.
A nővérek a 68 éves, megtámadott asszonyt már élettelenül fekve találták, és újraélesztési kísérleteik sem jártak sikerrel.
A betegtársát megfojtó nőt a sümegi pszichiátriára szállították megfigyelésre - közölte a rendőrségi szóvivő. Hozzátette: a rendőrség az igazságügyi elmeorvos szakértő véleményére vár, hogy eldönthesse, beszámítható állapotban volt-e a 73 éves asszony a bűncselekmény elkövetésekor.
Dániel-Tóth Zoltán elmondta: a halál pontos okáról a boncolás eredménye alapján tud majd nyilatkozni. A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a rendőrség emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást. (mti)