Milliós támogatás az egészséges településekért

Az Egészséges Településekért Alapítvány 2007-ben 90 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt 5000 lelkesnél kisebb településeknek egészségtervek megvalósításához. Veszprém megyéből négy pályázat kap segítséget egészségterveik megvalósításához.

Az idén az Alapítvány olyan pályázatokat támogat, amelyekben kis települések közösségei egymással összefogva tesznek azért, hogy lakosaik egészségesebben és jobban éljenek. A szerződéseket Fejér, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye nyertes pályázóival január 19-én, pénteken Győrben írta alá Dobrev Klára, az Egészséges Településekért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Veszprém megyéből négy pályázat kap az idén alapítványi segítséget egészségterveik megvalósításához. A Művészetek Völgyének három települése Öcs, Pula és Vigántpetend ahhoz kapott segítséget az Alapítványtól, hogy a gesztor-településen, Öcsön többfunkciós, aszfaltos pályát építsenek, Pulán bővítsék a játszóteret, illetve tollaslabda és lábtenisz pályát alakítsanak ki, amelyhez egy esőbeálló is tartozik. A településeken gyermeknapot, kulturális és sport-rendezvénysorozatot, falunapokat, májusfa-állítást szerveznek, amelyre mindhárom falu lakosait meghívják. Az Alapítvány hozzájárulása 1.320.000 Ft

Halimba fogja össze Szőc és Taliándörögd együttműködését. Ezeknek a településeknek a pályázatában az szerepelt, hogy gyalogos- és kerékpáros útvonalakon útjelző táblákat, térképeket, padokat helyeznek ki, és márciustól októberig kerékpáros túrákat szerveznek a három település lakóinak. Rendeznek ezen kívül Bringafesztiválokat és egy kerékpáros találkozót is. A megvásárolt 10 db kerékpárból 3 db-ot Taliándörögdön, 3 db-ot Szőcön, 4 db-ot pedig Halimbán tárolnak – és tartanak majd karban. A bicikliket a helyi lakosok ingyen használhatják, a turisták pedig bérelhetik. Ezekhez a tervekhez 1 200 000 Ft segítséget nyújt az Egészséges Településekért Alapítvány.

Jásd, Szápár és Tés közös programja: ,,Fitten, frissen-Színen vagyunk”. Ebben a községek azt tervezik, hogy ifjúsági- és turistaszállást, nyári táborhelyeket alakítanak ki, amelyek helyszínt biztosítanak az Egészséges Életmód táboroknak, a szünidő alatt működtetett napközis táboroknak és lehetővé teszik , turisták elszállásolását. A három település lakosainak részvételével különféle rendezvények lebonyolítását is tervezik. Szerveznek 3 falunapot, húsvéti hagyományőrzést, gyermeknapot, szüreti mulatságokat, nemzetiségi találkozót, népdalkörök találkozóját és Ki mit tud?-ot.Támogatásként 3.879.000 Ft-ot nyertek az Alapítványtól.

Gyere! Próbáld ki ezt is! A test, a lélek és a közösségi szellem kapuinak nyitogatása Tüskevár, Apácatorna, Kisberzseny, Karakószörcsök községek összefogásával címet viseli a negyedik, támogatott Veszprém megyei pályázat. Ezek a falvak családi üdültetéseket szerveznek és tervezik Torna-pataki tutajverseny, sportnap és éjszakai gyalogtúra megszervezését a négy település lakóinak részvételével. Ehhez 1.970.000 Ft-tal járul hozzá az Alapítvány.

Eszerint összesítve Veszprém megye: 8.369.000 Ft-ot, Fejér megye: 3.557.900 Ft-ot és Győr-Moson-Sopron megye: 1.220.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert 2007-ben az Egészséges Településekért Alapítványtól.

Rovat: