Terembérlés helyett lopás

Alkalmi tolvaj járt szombaton délelőtt egy veszprémi közszolgálati intézetben. A jó megjelenésű idegen terembérlési szándékkal nyerte meg a portás jóindulatát, aki az első emeleten dolgozó munkatársához igazította.

Mint később mondta, nem sejtette, hogy az épületben 20-25 percet időző személy őket fogja meglopni. Ahogy az egyik sértett fogalmazott: a barna hajú, vékony testalkatú fiatalember igen megnyerő volt, így néhány percre magára is hagyták. Csak akkor nézték meg, megvan-e minden értékük, amikor az idegen már elment. A tolvaj nem vesztegette az idejét, nemcsak két pénztárcát vitt magával, benne néhány ezer forinttal, de az egyikben talált bankkártyával kétszázezer forintot le is emelt a kártya mellett hagyott PIN-kód segítségével. Az ügyben a veszprémi kapitányságon indult nyomozás – tájékoztatott a rendőrség.

Rovat: