Szembetalálkozott az ellopott babakocsival

A sértett buktatta le hétfő délután azt a nőt, aki még múlt hét csütörtökön tulajdonította el babakocsiját az egyik veszprémi bölcsődéből. A fiatal nő azután pillantotta meg a kis négykerekűt, miután személyesen feljelentést tett a rendőrségen.

A használtan is 35 ezer forintot érő kocsit egy még fiatalabb nő vitte el, aki csütörtökön bölcsődei felvételi irányt érdeklődött az intézménynél. Az egyik gondozónő szerint, aki az intézmény vezetőjéhez irányította, már nem jutott el az irodáig, ellenben babakocsit tolva távozott. Mint mondta, az idegen nő társaságában egy másik, babakocsis nő is volt, így először nem tűnt fel, hogy az érdeklődő kismama is kocsival lép ki a bejárati kapun. A hétfői feljelentés után a sértett a Kossuth utcán látta viszont tulajdonát. A sértett azzal az ürüggyel állította meg a kocsit toló nőt és hölgyismerősét, hogy a keresztlányának szeretne ilyet venni. Miután alaposan átnézte, közölte velük, hogy kihívja a rendőröket. Az egyenruhások kiérkezése hamar véget vetett a két megállított nő tiltakozásának. A kihallgatáson a gyanúba fogott fiatal nő már elismerte a csütörtöki lopást. A megyeszékhelyi kapitányágon indult nyomozásban szabadlábon védekezhet az alig húszéves anyuka – tájékoztatott a rendőrség.

Rovat: