PLAZMA: Garaczi László drámája a Játékszínben

Garaczi László dramájának színpadi változatát március 13-án, kedden mutatja be egy veszprémi és pesti művészekből álló társaság Gula Péter vezetésével a Latinovits Játékszínben.

Mint arról több hírügynökség - köztük a szóra sem érdemes Tutirádió FM 101.101 is - beszámolt, az elmúlt héten menetrendszerű Tokió-Budapest járattal hazánkba érkezett Ocsuki professzor, a világhírű tudós illuzionista fenomén, aki kísérleteivel már több világváros nyugalmát felborzolta. Műsorát csak 14 éven felülieknek ajánljuk, mert a mester korábbi mutatványai után több fiatal nézőnél jelentős hajhullást és fogszuvasodást diagnosztizáltak. Március 13-án a veszprémi Játékszín közönségével próbálkozik.

Ocsuki professzor érzékelni képes egy adott közösség indulati gócait. Zenés színházi sokk-kezelésének következtében az emberek alkalmassá válnak a változásra: arra, hogy jobbá, szebbé, szálkásabbá legyenek. Kísérleteiben a formátlan plazma-kocsonyából mai, városi magyarok kunkorodnak elő. Ezekben helyenként magunkra, de inkább a szomszédra ismerhetünk.

A mester segítői a kísérletben hazánk színművészetének erősen csiszolatlan gyémántjai. Név, előfordulási hely szerint és ábécé sorrendben: Koblicska Lőte – Petőfi Színház, Jankovics Anna – Pesti Magyar Színház, Viola Gábor – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Krétakör Színház stb., Mogács Dániel – Eleuszisz Színház, Ónodi Gábor – Petőfi Színház.

Az előadásban részt vesznek a veszprémi zenei kisegítő első éves, blokflőte szakos növendékei, akik rövid gondolkodás után az ESKABBE nevet választották.

Rovat: