Csányi Vilmos egyik könyvét olvasom. Amit az etológia és a szociológia az ember viselkedéséről, vágyairól állít, alig van köszönőviszonyban a tömegek hétköznapjaival. Amit pedig oktatás, nevelés címén műveltetnek, nem tesz boldogabbá hosszú távon sem. Legalábbis itthon.

Egy díszes cégérű angol iskola honlapján olvastam a leendő kisiskolások szüleit meggyőzendő: az a célunk, hogy a gyerekek boldogan és biztonságban érezzék magunkat. Ennyi. A többi magától értetődő, természetes dolog. A tanulás, a tudás megszerzése és birtoklásának öröme aztán tovább fűzheti az angyali kört.

Rengeteg sportolási lehetőség, szabadidős program várja a gyerekeket, de nem ömlesztve. Nincsenek hosszú megfogalmazások, ilyen-olyan dokumentációk, törvények, szabályok oldalakon keresztül betűzve, hanem történnek a dolgok. Zajlik az élet. Ahogy történnie kell.

Sokszor az az érzésem, hogy Magyarországon az iskolák mindig valamire felkészítenek, a nem létező jövőre koncentrálnak, a kék madarat kergetik. S közben elfelejtik, hogy csak a jelen létezik, s annak szorosan fűzött időfonala. Aztán egyszer csak a jövőben találjuk magunkat. A kék madár meg csak sívitozik, szenved, vergődik szívünk s lelkünk ketrecében, s ha felnőttünk, akár repülhet egy kicsit, majd az erőlködéstől ernyedten, fáradtan és reményvesztetten omolhat össze. Vagy egyszerűen pusztul el napról-napra, s mégis feltámadva újabb generációkban.

Várnai László