Február 25-e immár hetedik éve a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja Magyarországon. A múlt század ezen totalitárius rendszerének 100 millió áldozata egyedülálló a történelemben. A több földrészre kiterjedő rendszer nemzetek és nemzedékek életét nyomorította meg. A kommunizmus nemcsak politikai párt, hanem elsősorban világnézet: hite az istentelenség, erkölcse az erkölcstelenség. A világtörténelem legkegyetlenebb rendszere ez.

Magyarországon 1947-ben ezen a napon hurcolták el Kovács Béla kisgazdapárti országgyűlési képviselőt. Nem ő volt az első, s nem is az utolsó áldozata hazánkban a kommunista diktatúrának.

Nem szabad a múltat elfelejtenünk, hiszen nem csak azok az áldozatok, akik elestek a háborúban. Valójában mindenki az. Azok is, akik szenvedtek és azok is, akik működtették a rendszert. Mert ők a szívükben maradtak rabok. A kommunizmus áldozatainak emléknapja arra hivatott, hogy társadalmunkat emlékeztesse azokra a borzalmakra, amelyek hazánkban történtek. Ezért – mint minden emléknappal kapcsolatban – felmerül az emberben a kérdés, mit is jelent számára ez a nap?

Engem elgondolkodtat a történelem tanítása.

Számomra elgondolkodtató, hogy 14 évvel a rendszerváltozás után a Fővárosi Közgyűlés ülésén leszavazták azt a javaslatot, miszerint szobrot kellene állítani gróf Teleki Pál egykori miniszterelnöknek, ugyanakkor az az indítvány, hogy Sztálin nevét töröljék Budapest díszpolgárainak névsorából, napirendre sem került.

Számomra elgondolkodtató, hogy több mint tíz évvel a rendszerváltoztatás után a szovjet megszállást sokan – köztük vezető politikusok – felszabadításként ünneplik, hazánk önállóságának elvesztését pedig felszabadulásnak nevezik.

Elgondolkodtató, hogy több mint másfél évtizeddel a rendszerváltozás után hazánk felelős döntéshozói hatalmuk megtartásáért a sötét múltat idéző, tervszerű hazugságokkal, politikai következmény nélkül vezethetik félre egy nemzet lakosságát.

Elgondolkodtató, hogy közel 20 évvel a rendszerváltozás után az ifjú szocialisták marxista gerillavezérről, Che Guevararól elnevezett fesztiválján beszél reformról, demokráciáról és igazságosságról Magyarország miniszterelnöke.

Elgondolkodtató, hogy közel két évtizeddel a rendszerváltozás után hazánk demokratikus berendezkedése korlátozza Magyarország polgárai számára a politikai hazugságok elleni tiltakozáshoz való jogot.

Mindezeken elgondolkodva felmerülhet bennünk a kérdés: mit tehet a mai kor embere?

Engedjék meg, hogy befejezésként Mindszenty bíboros a kommunizmushoz való viszonyáról elhangzott nyilatkozatával válaszoljak. A torontói sajtókonferencián többek között az alábbi kérdést intézték hozzá: „Eminenciád úgy 1956-ban, a kiszabadulás után, mint most, Magyarországról való kijövetele után kijelentette, hogy megbocsát minden ellenségének. Ez vonatkozik a kommunistákra is?” Mindszenty válasza a következő volt: „Igen, minden ellenségemnek megbocsátok, de ez nem jelenti, hogy életem utolsó percéig ne harcoljak a kommunista rendszer ellen, a nemzetemet és a kereszténységet elnyomó zsarnokság ellen. Az ellenségeimnek személy szerint megbocsátok – de a kommunista rendszernek soha!”

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Mihalovics Péter önkormányzati képviselő