Fejszével támadt testvérére

A közbelépő körzeti megbízott mentette meg egy férfi életét Ugodon kedden hajnalban.

Az illetőre a vele együtt élő öccse támadt rá az éjszaka. A szomszédok a dulakodás hangjai miatt értesítették a helyi rendőrt, aki csak úgy tudott bejutni a testvérpár házába, hogy rájuk törte az ajtót. Az ismerős rendőr láttán a 40 éves, korábban többször is kezelés alatt állt férfi végül megnyugodott, ám addigra már súlyos sérüléseket okozott három évvel idősebb fivérén. A gyógyszereit hosszabb idő óta nem szedő gyanúsított – elmondása szerint – testvérében az ördögöt látta, ezért támadt rá. A nyolcvan centiméteres nyélhosszúságú fejsze csapásait a testvér ki tudta védeni, ám így is több törést szenvedett.

A sértettet a pápai kórházban ápolják, a gyanúsítottat őrizetbe vették. Az ügyben a megyei főkapitányság bűnügyi osztályán folyik a nyomozás – tájékoztatott a rendőrség.

Rovat: