Snétberger ismét Veszprémben

A tangó szenvedélyességét, az indiai zenét, valamint Egberto Gismondi, Jim Hall és Johann Sebastian Bach iránti csodálatát magával hordozó Snétberger a kortárs gitárzene igazán jellegzetes figurájává, a zenei stílusokat egymással ötvöző, ritka virtuóz mestereinek egyikévé vált.

1957-ben a magyarországi Salgótarjánban született Snétberger Ferenc, 1988 óta a németországi Berlinben él. A szinti/roma gyökerekkel rendelkező művész fiatal korában roma gitáron játszott, tizenévesként klasszikus gitárt tanult, később pedig a Budapesti Bartók Béla Konzervatórium jazzgitár szakára járt. A brazil és a spanyol gitártechnikát is adaptálta saját játékára

Improvizációs fantáziájának és a tökéletes klasszikus technikának a kombinációjával, kíséret nélkül előadott szólódarabjaival általában csodálattal adózik Spanyolországnak és Dél-Amerikának.

Együtt játszott Didier Lockwooddal, Anthony Jacksonnal, Bobby McFerrinnel, James Moodyval, David Freidmannel, Dhafer Yousseffel és Pat Methenyvel is. Szülővárosának díszpolgárává választották 2002-ben, s két évvel később megkapta a Magyar Érdemrendet is. 2005-ben Liszt Ferenc díjjal tüntették ki Budapesten.

In Memory Of My People (Népem emlékére) a címe Snétberger Ferenc gitárra és nagyzenekarra írt első kompozíciójának. A mű annak eredményeként született 1995-ben, hogy egy Izraelben élő zeneszerző felkérte a világ klasszikus zenészeit, hogy komponáljanak zenét a Holokauszt 50. évfordulójára. Saját népe, a roma és a szinti nép emlékének dedikálta szerzeményét. Snétberger koncertje, amelyet a roma hagyomány megindító dallamai inspiráltak, egyértelmű kinyilatkoztatás az emberi szenvedéssel kapcsolatban. A művész arra is meghívást kapott, hogy magyarországi és németországi kamarazenekarokkal együtt adja elő koncertjét. A Pralipe, a roma mozgószínház számára, valamint több filmhez is írt zenét. 2005-ben két dokumentumfilm is készülőben volt a művész életéről és munkásságáról.

Snétberger 2007. február 6.-án volt 50 éves, a fél évszázadot a művész két rendhagyó, nagy budapesti koncerttel, és a kettő között – majd 15 év után újra – vidéki városokban szóló gitár koncert turnéval ünnepli Magyarországon.

A Veszprémi Ünnepi Játékok fellépője március 4-én, vasárnap 18 órakor kényezteti a zene kedvelőit a Petőfi Színházban.

Rovat: