Batthyány Lajos gróf születése kétszázadik évfordulójáról emlékezik meg idén az ország. Az első felelős magyar kormány miniszterelnöke osztozott az aradi tizenhármak sorsában, politikai tevékenységéért hazaárulás vádjával került bíróság elé, majd október hatodikán golyó által végezték ki a pesti Újépületben. Tragikus sorsa jelzésértékű lehetett volna későbbi utódai számára: a magyar miniszterelnököknek illett volna hozzá méltónak lenni.

Pályafutása a reformkori nagy arisztokrata nemzedék többi tagjához hasonlóan alakult. A katonai pályát rövid idő után elhagyva Vas vármegyei birtokain letelepedve azok korszerűsítésébe kezdett, majd az 1830-as évektől a főrendi ház tagjaként részt vett az országgyűléseken. Később a párttá alakuló ellenzék vezére, az Ellenzéki Párt elnöke lett. Kossuthtal együtt vitték 1848. március 15-én Bécsbe az országgyűlés által megfogalmazott reformköveteléseket, ahol két nappal később V. Ferdinánd miniszterelnökké nevezte ki. Szimbolikus jelentőségű, de egymástól kezdetben legalábbis független események helyszíne volt Pozsony és Pest-Buda: előbbi a hivatalos politikai reformok gondolatát tolmácsolta az udvarnak, utóbbiban a forradalmi ifjúság vitte a vezető szerepet, hogy aztán március-áprilisban az előbbi vegye át az irányítást az utóbbiak félreállását követően.

Batthyány, ahogy az általa március 23-án megnevezett kormánytagok többsége is, a megegyezést kereste a bécsi udvarral, nem azok ellenében, hanem az uralkodó jóváhagyásával, szentesítésével együtt kívánta elérni a reformokat. Az áprilisi törvények, a polgári demokrácia alapjainak megalkotása ennek megfelelően történt. A nyár végi fordulópont, a bécsi udvari körök által feltüzelt Jellasics bán vezette horvát csapatok azonban alkotmányos konfliktust teremtettek, olyan szituációt, amelyben csak a radikálisabb megoldást nem ellenzők maradhattak porondon. Az Országos Honvédelmi Bizottmány Kossuthtal, Szemerével és Mészárossal kész volt vállalni a fegyveres harcot is az ország és az áprilisi törvények védelmében, a többiek pedig vagy visszavonultak a politikától, vagy, mint Batthyány és Deák, igyekeztek a háttérben befolyásuk és kapcsolataik révén valamiféle kompromisszumra bírni az uralkodót és tanácsadói körét. A követségben járó Batthyányt azonban az – uralkodóváltást és Pest-Buda decemberi kiürítését és Windisch-Grätz általi elfoglalását követően magát győztesnek gondoló – udvar elfogatta. Hosszas raboskodás után 1849. október 6-án sortűz végzett az első független magyar miniszterelnökkel.

Érdekes sorsa lett a későbbiekben a kormányfői tisztségnek. A kiegyezést követően a dualista korban, az őszirózsás forradalom idején, majd 1919 rövid bolsevik intermezzója után a nyilas hatalomátvételig politikailag fajsúlyos egyéniségek tölthették be a pozíciót. Jellemző módon sem a Tanácsköztársaság, sem a szélsőjobboldali diktatúra nem használta a fogalmat, helyette népbiztosi illetve nemzetvezetői posztot határoztak meg. A rövid életű második köztársaság szabadon választott országgyűléseiből kijelölt és megválasztott miniszterelnökök után a tisztség igazi devalválódása 1949-cel kezdődött meg, és tartott egészen 1990-ig. Ebben a korszakban a politika ténylegesen nem a kormányfőn, hanem az államot megtestesítő párton belül formálódott, a miniszterelnöki hivatal funkció nélküli titulussá vált, ahol kiválóan el lehetett helyezni a fölöslegessé vált, de lefelé presztízsveszteség nélkül mégsem buktatható elitkádereket. Jellemző mondása volt a kommunista párttal együttműködő kisgazdapárti miniszterelnöknek: „Milyen ország az, amelyiknek én lehetek a miniszterelnöke!”

A rendszerváltást követően ismét valódi feladatot kapott a kormányfő, s valójában az inkább reprezentatív funkciókkal felruházott köztársasági elnök mellett/előtt az ország tényleges vezető politikusa lett. A második szabad választás után azonban ismét rohamosan kezdett veszíteni a pozíció társadalmi presztízséből. Korrupciós ügyek, valamint nem teljesen feddhetetlen előélet jellemezték a poszt betöltőit 1994 után. 2004-ben sor került a harmadik magyar köztársaság első, választások közötti kormányfőcseréjére is, hogy majd 2006-ban, ugyancsak előzetesen nem várt módon, meg is őrizze azt addigi birtokosa. Azonban a nyilvánosságra került őszödi beszéd után a jelenlegi miniszterelnök sokak szemében elveszítette hitelét és a választásokon aratott győzelmének jogossága is megkérdőjeleződött. Mások úgy gondolják, hogy a beszéd és az azt követő őszi események kapcsán a teljes hazai politikai elit hasonlóan hitelét vesztette, egyre többen fordulnak el a politikától látható és követhető alternatíva híján.

A nézőpont mindegy, a lényeg azonban ugyanaz: a miniszterelnöki tisztség társadalmi megítélése lényegesen alacsonyabb, mint egy jól működő demokráciában megszokott. Igaz, nagyformátumú politikusaink sincsenek, akik egyéni érdekeiket legalább látszólag a nemzet érdekei mögé tudnák helyezni. Pedig nagyon úgy tűnik, hogy a gazdaságilag nehéz, de nem kilátástalan helyzetben lévő országgal csak hiteles politikusok tudnák elismertetni bárminemű reform szükségességét. Amíg ilyenek nincsenek, addig nem lehet csodálkozni azon, hogy a radikalizálódó közbeszéd a múltból bányász elő Kádárokat, Szálasikat, hatvannégyvármegyét és egyéb vélt csodás korszakokat saját céljak elérésére…

Korábbi írásunk Batthyány Lajosról: Az elfeledett vértanú