Fűtés – kevesebbért

Márciusban félhavi fűtésdíjat számláz a Közüzemi Szolgáltató Zrt. A cég emellett felajánlja segítségét az önhibájukon kívül eladósodottaknak.

Göttlinger László, a zrt. vezérigazgatója szerdán a Hemóban sajtótájékoztatón elmondta, az enyhe időjárásnak köszönhetően az eddigi kevesebb gázfogyasztás lehetővé tette, hogy egy átlagos lakást tekintve 8700 forinttal csökkenjen a távhőszolgáltatás díja. Ez öt-hat épületet, illetve üzlethelyiséget nem érint, melyek fogyasztása változatlan maradt. Márciusban azonban megjelenik az öt százalékkal emelt alapdíj, melyet eddig januárban és februárban nem érvényesített a szolgáltató. Göttlinger László kiemelte, országos viszonylatban a veszprémi szolgáltató a díjakat tekintve összesítve a 36. helyen szerepel. A vezérigazgató elmondta, a zrt. kintlévősége több mint százmillió forint, mely a januári áremelést követően még jobban megemelkedett. A fogyasztók sok esetben önhibájukon kívül nem tudnak fizetni, illetve kerülnek az eladósodás csapdájába. Ezért a szolgáltató felkérte a családsegítő szolgálat adósságkezelési csoportját arra, tájékoztassa az érintetteket az anyagi problémák megoldási lehetőségeiről. (napló)

Rovat: