Mint az eheti ügykontroll-cikkeinkből kiderült, nem éppen paradicsomi állapotok uralkodnak hétvégenként Veszprém belvárosában. A kocsmai kultúráról, a jelenlegi áldatlan helyzetről, a megoldási lehetőségekről Várnai László tanárral, autodidakta filozófussal beszélgettünk.

Index: – Az Operán túl és a Hullamosón innen egyébiránt milyennek találja a szórakozási kultúrát Veszprémben?

Várnai László: – Az utóbbi években a város kulturális élete lélekszámához képest jónak mondható, számos könnyű- és komolyzenei koncert, kiállítás, színházi program, mozi, igényes vendéglátóhely, civil találkozó várja tárt karokkal az érdeklődőket, sokszor hétköznap is. A jó kocsmákról nem is beszélve. Aki értelmesen akar feltöltődni, megtalálja a helyét. Nem is velük van a probléma…

Index: – Ezt hogy érti? Kire vagy kikre céloz?

VL: – Normális esetben létezik egyfajta búfelejtő, stresszoldó, beszélgetős, világmegváltó kocsmakultúra. Persze ehhez a megfelelő helyen kívül odaillő emberekre is szükség van. Olyanokra, akik nagyjából ismerik a határokat. Határtalan boldogságuk nem indítja őket rongálásra és garázdálkodásra. A probléma az, amikor az alkoholtól mámoros homo sapiensek kárt tesznek magukban vagy másokban, továbbá szellemi-lelki vagy anyagi környezetükben.

Index: – Kicsit homályos az általánosítása. Tudna konkrét esetet vagy példát említeni?

VL: – Nézze, sokan vannak a városi középiskolások és egyetemisták között is olyanok, akiknek az egyetlen virtusa vagy szórakozása a mértéktelen alkoholfogyasztás! A lényeg, hogy jól berúgjanak, és arról regéljenek egy hétig, hogy hányszor hányták össze magukat, vagy kibe, hogyan kötöttek bele, hogyan törték az üvegeket össze az utcán, és hogy milyen jó volt részegen ezzel meg azzal… Szerintem nem a többi iszákossal, hanem valójában e két csoporttal van alapvető probléma. Az öltönyös, business-srácok békésebbek. Megjegyzem, az értelmesebb, okosabb, harmonikus családi háttérrel rendelkező fiatalok esetén nem a részegség a cél, rosszabb esetben következmény csupán. Sajnos az alsó-középosztály mérete elég tetemesre nőtt, nem anyagi természetű igényeik pedig nagyon mélyre süllyedtek. Nem a diplomák megléte vagy száma határozza meg adott esetben a hovatartozást.

Index: – Miért, ön soha nem ivott többet a kelleténél?

VL: – Nem tudom, mi a kellő mennyiség. Persze, én is láttam sokkal közelebbről kettőscsillagokat, mint amennyire a szemem optikája megengedhette volna. De soha nem veszítettem el a tudatomat, és nem okoztam kárt. Középiskolás korunkban, ha nagyon elengedtük magunkat, többet filozofálgattunk a lét és az élet értelméről, Ady verseket szavaltunk, de ágyban ébredtünk fel, magunktól…

Index: – Sejt-e valamiféle társadalmi jelenséget a randalírozó italozás hátterében?

VL: – Persze. A magyar társadalom erkölcsi, egzisztenciális rendszerváltásban van, és még marad is évtizedekig. A nyugati életformák felszínes utánzása főleg a média révén nagyszerűen zajlik, de az élet lényegi, tartalmi minőségének javulása összetettebb, szerves belső fejlődésből, önreflexiókból fakadó folyamat. Annak felismerése, hogy egy kategóriával kisebb autóval is lehet boldogan közlekedni, például ilyen. Jópáran összekeverik a szabadságot a szabadossággal, a vágyat a lehetőségekkel, a munkát a csalással. Legrosszabb esetben a pénzt a boldogsággal. Azt hiszik, hogy a forma maga a tartalom is. A formai idealizmus következményeként pedig kiüresednek és kiüresítik magukat. Azt hiszik, bárki bármit tehet, és bárhogy viselkedhet, a jogszabályok pedig sokszor erősítik ezt a hitet. Egy jól működő társadalomban mindenkinek megvan a csendes helye és „hangereje”. Itthon senkit nem vesz körül védő, óvó, rendteremtő, példamutató közösség. Egyelőre épülőfélben van a civil-polgári értékrend. Remélem, hogy hosszú távon a magyar nép életminősége nem elsősorban provincialitásunk függvénye.

Index: – Furcsa, amit mond. Az írek, angolok, finnek sem absztinenciájukról híresek. Nem érzi kissé ellentmondásosnak az előbbi gondolatait?

VL: – De. Kicsit elkalandoztam a lényegtől. Bár azt bizton állítom, hogy a tizenévesek olyan mértékű ivászata és randalírozása, mint amilyen Veszprémben tapasztalható, máshol is rendellenesnek tűnne és kivívná az illetékesek megfelelő fellépését. Végül is nem egy nagyváros gettójában, hanem egy helyes pannon kisvárosban élünk.

Index: – Ez nagyon szép, de semmitmondó…

VL: – Miért lenne az? Csak arra gondolok, hogy kisebb helyen elvileg „természetesebbek”, emberiebbek a viszonyok, jó értelemben véve rendezettebb, ellenőrizhetőbb, egymásra-utaltabb az emberek élete. Persze, nem lehet elbújni, bizonyos értelemben, de a figyelem nagyobb biztonságot is jelent. A kultúra jelenléte pedig önbizalmat, tartást adhat.

Index: – Úgy veszem ki a szavaiból, hogy a fennálló állapot elsősorban nem a diákok hibája. Akkor kié?

VL: – De. Az övüké is. De nemcsak az övüké, hanem tágabb értelemben az intézményi rendszert is terheli a felelősség. Azért az mégsem fejlett demokráciát jelez, hogy pár száz részeg fiatal akár Veszprém belvárosában, akár az Andrássy úton félelemben, rettegésben tarthat öregeket, gyereket, egyszerű halandókat… például, ha ittas. Az üvegtörést verekedés, majd gyújtogatás követi, azt pedig bármi. Az írástudók árulása továbbra is folyik… Persze a kurvaanyázást Magyarországon csak nyelvkivágással lehetne megszüntetni, mivel itthon az is kérdés lehet, hogy ez becsületsértési vagy véleménynyilvánítás kategóriába esik.

Index: – Nem csak az elégedetlenségüket akarják kifejezni a világgal szemben?

VL: – Lehet, de annak több célszerűbb és „kevésbé” jogtipró, esetleg méltányos módja ismert.

Index: – Ön szerint mi a teendő?

VL: – Veszprémben közveszélyes állapotok uralkodnak este és éjjel a randalírozók miatt. Az országgyűlés törvényekkel, az önkormányzat rendeletekkel, a rendőrség pedig megfelelő végrehajtással teremthetne rendet. Tegye mindenki a dolgát, ne csak udvariassági köröket rójon! Magyarországon az is jellemző, hogy úgy teszünk, mintha fontosak lennének a dolgok, miközben egy csomó minden nem változik, és alapvetően rossz. Nem érdekli az embereket, hogy másoknak is jobb legyen. Nincs energia, pénz és belső késztetés sem rá. Úgy gondolják, hogy alapvetően az önzésük oldja meg a problémáikat. Ez persze rövidtávon célravezető csupán.

Index: – Kicsit diktatórikus az álláspontja, nem?

VL: – Nem gondolom. Bár egy okos diktatúra jobb, mint egy ostoba demokrácia. Egyébként minden a népnek nem tetsző, de előremutató intézkedés szerintem diktatórikus jellegű. A populáció egy kritikus méretén túl a demokrácia már csak névleges. Önkormányzati, regionális szinten viszont jó működhet, ha felkészültek, intelligensek és elkötelezettek a városatyák. A látva látásért ajánlom a tisztelt képviselőknek, hogy tartsanak egy-két éjszakai bejárást a városukban, ha ez a királyoknak, pápáknak sem derogált olykor.

Index: – Ön szerint lesz változás?

VL: – Kell változásnak történnie. Ez nem kérdés. Az a kérdés, hogy mikor vagy milyen eseménynek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy intézkedjenek az önkormányzatnál és a rendőrségen. Tisztánlátásra volna szükség. Egyfajta kijózanodásra.

Index: – Egyébként van törzshelye?

VL: – Több helyre járok, de legjobb ott, ahol vagyok.