Rabul ejtett napfény
Beküldte szerk -
Napkollektorok telepítését tervezi a Cserhát Kft., a tizennyolc elem nyáron kerülhet fel a belvárosi épület tetejére.
- Gazdálkodószervezetként a munkabér és a közterhek mellett az energiafogyasztás a legnagyobb kiadásunk, így a hatékonyabb, de főképp takarékosabb működés érdekében tizennyolc napkollektor telepítése mellett döntöttünk - mondja Istenes Sándor, a Cserhát Kft. ügyvezetője.
Az első körben 3,5 millió forintos beruházás célja, hogy kiváltsa a meleg víz termelését a Kossuth utcán található épületben, ez ugyanis jelentős összeget emészt fel a társaság költségvetésében. - Amennyiben az iskolai szezon végeztével, a nyári hónapokban már használni tudnánk a készülékeket, úgy számításaim szerint két és fél hónap alatt csaknem négyszázezer forintot takarítanánk meg. A napkollektorok telepítésének költsége egyébként négy-öt esztendő alatt megtérülhet - jegyzi meg az ügyvezető.
A jelentős önrész mellett persze pályázati pénzekre is számít a Cserhát Kft. A lehetőségre azonban még várniuk kell. A Gazdasági és Közelekdési Minisztérium ugyan magánszemélyeknek már nyilvánosságra hozta az alternatív energiaforrások telepítéséről szóló pályázatot, ám arra cégek, vállalkozások nem nevezhetnek. - Bízunk benne, hogy néhány héten belül a számunkra kedvező pályázatot is kiírják, és akkor állami, illetve uniós források bevonásával telepíthetjük a napkollektorokat. Persze előbb meg kell szereznünk a szomszédok, illetve a szakhatóság engedélyét, ám bízom benne, hogy ez nem jelenthet problémát - mondja Istenes Sándor.
A Cserhátnak egyébként abból a szempontból szerencséje van, hogy az épület alagsorában található kiépített kazánház miatt a beruházás költsége az általánosnak számító hat-hét millió forint helyett csupán annak a felét teszi ki. Az ügyvezető elmondta, másképp nem lenne kapacitásuk a fejlesztésre, ez is jelentős kiadásnak számít a cég életében. Az épület tetejére délkelet-északnyugati irányban elhelyezett napkollektorokat speciális csövek kötik majd össze az alagsori bojlerekkel. A tetőre telepített készülékeket az utcafrontról nem lehet majd látni, csupán a húszemeletes lakói gyönyörködhetnek a látványban. (napló)