Jubilál a megyei Utazás

Újra kisüthet a nap a Balatonnál - jelentette ki az eddigi vásári tapasztalatok alapján Veiland László, a megyei turisztikai hivatal vezetője hétfőn.

A tegnapi sajtótájékoztatón a hivatal vezetője elmondta: Veszprém megyében tavaly a vendégek 70 százaléka belföldi volt, szemben az öt évvel ezelőtti 40 százalékkal. Több mint 10 százalékkal csökkent viszont a külföldről ide látogatók száma. Az eddigi vásári tapasztalatok összegzéseként Veiland László elmondta: egyre többen gondolnak arra, hogy visszatérjenek pihenni a Balatonhoz.

Az idegenforgalom működtetésénél is történt forrás-elvonás, ennek ellenére a pályázatok önrészét mindig meg fogják találni, hogy növeljék a megye idegenforgalmi szerepvállalását - hangsúlyozta Lasztovicza Jenő. A megyei közgyűlés elnöke elmondta: 30 millió forint jut a hivatal költségvetésére, 14 millió forint a Tourinform-irodák fenntartására, további kétmillió forinttal pedig a megyei idegenforgalmi alapítványt támogatja a megye.

Szó esett a megyei Utazás kiállításról is, amelyet az idén tizedik alkalommal rendeznek meg április 14-15-én. (napló)

Rovat: