„Nem kifejezetten az intézmény épületének a fenntartását, nem a rezsiköltséget, nem a közalkalmazottak fizetését, nem működtetéshez szükséges kiadásokat – hanem a szakmai munkát befolyásolja a megszorítás” – nyilatkozta lapunknak Rácz Attila, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, akit a színház jelenlegi helyzetéről és a jövőbeni feladatokról kérdeztünk.

Index: – Mennyiben érte el a színházat a leépítési hullám?

Rácz Attila: – A Veszprémi Petőfi Színházat érintő megyei közgyűlési döntés 4/2007/22-es határozata szerint 25 millió forinttal kap kevesebbet az intézmény, mint 2006-ban, illetve a döntés tartalmaz 20 fős közalkalmazotti létszámcsökkentést is – ez több mint 15%-os leépítést jelent.

Index: – A létszámleépítést hogyan lehetett racionálisan megoldani?

RA: – A fenntartó szükségesnek látta a leépítést, nekünk pedig teljesítenünk kellett ezt a döntést. A Petőfi Színház eddig is az átlagosnál jóval kisebb létszámmal látta el a feladatát –mi 128 főt alkalmaztunk, a Pécsi Nemzeti Színház pl. 260 munkatárssal dolgozik. Az elbocsátott munkatársaknak nem lehetett racionálisan megfogalmazni a távozásuk okát, hiszen nem végezték rosszul a munkájukat, nem volt gond a szakmai tevékenységükkel. Az általam mérlegelt szempont a leépítésnél az lehetett, hogy munkaköröket vontunk össze. Adott esetben a művészeti kiszolgáló táraknál – kellékes, öltöztető, fodrász – a továbbra is maradó munkatársak többletfeladatot kapnak, azaz nagyobb lesz az időbeli lekötöttségük, és több szakmai területet kell ellátniuk egyszerre.

Index: – A színészek közül hányan távoztak?

RA: – A szűkebben vett művészeti társulat sem maradt leépítés nélkül: Kolti Helga és Koncz Eszter távozott tőlünk. Egyik esetben egy határozatlan idejű szerződést fölmentéssel szüntettünk meg, illetve egy státuszra nem szerződtettünk színészt.

Index: – A közép- és felsővezetői rétegből is bocsátottak el munkatársakat?

RA: – Jelenleg nem, de július elsejével a megyei önkormányzat veszprémi intézményeit gazdaságilag összevonják, így a színház gazdasági feladatai csökkenek. Valószínűleg tehát a gazdasági munkatársak létszáma is csökkenni fog, de erre nem én vagyok befolyással.

Index: – A színház működőképességét ez a megszorítás – nevezzük így – menyiben befolyásolja?

RA: – Nagyban. Nem kifejezetten az intézmény épületének a fenntartását, nem a rezsiköltséget, nem a közalkalmazottak fizetését, nem működtetéshez szükséges kiadásokat – hanem a szakmai munkát. Magyarán nem tudunk annyi előadást színpadra állítani, mint tavaly, nem leszünk képesek az optimális díszletet, jelmezt kivitelezni – és pont ez az, amit a nagyközönség lát.

Index: – A támogatás megvonása mennyiben eredményezett koncepcióváltást?

RA: – Az új költségvetés kikényszerített egyfajta koncepcióváltást, így lesz olyan darabunk, amely több korosztálynak készül, például a Legyetek jók, ha tudtok a gyerek-, a felnőtt és a diákbérletben is szerepel. Az idei évadban öt nagyszínházi előadásunk volt, emellett két gyerekdarab. Jövőre marad az öt nagyelőadás, de csak egy új gyerekdarabot állítunk ki – azaz egy darabot „megspórolunk”.

Index: – A játékszíni előadások maradnak?

RA: – Fel kell vállalnunk a Latinovits Zoltán Játékszín működtetését, hiszen művészetileg rendkívül fontos része a színháznak. A Játékszínben az idei négy helyett jövőre két bemutatóval számolunk, ez azt jelenti, hogy feleződnek a költségek, emellett a Kék veréb, a Gondnok és talán az Igézet című előadást átvisszük a 2007/2008-as évadra. Külön forrásként pályázati pénzeket igyekszünk előteremteni az előadásokhoz, és lehetőleg kis létszámú, kevésbé díszletigényes darabokban gondolkodnunk. Vendégelőadásokat nem tudunk hívni, mert a Játékszín nem tudja kitermelni a meghívott darabok költségeit.

Index: – A szponzorok mennyire tartanak ki a színház mellett?

RA: – Amikor 2005 augusztusában átvettem a színház vezetését, a szponzori kapcsolataink nem voltak igazán nagyszámúak, és összegszerűségben sem hoztak a költségvetésnek annyit, mint az kívülről tűnik. Az első időszakom a régebbi, megszűnt kapcsolatok újjáélesztéséről szólt. Azt látni kell, hogy a támogatói körrel való kapcsolatunk nem igazi szponzorációs viszony, hanem kölcsönös együttműködéseken alapszik, azaz jelentős szolgáltatást, pl. egy előadást teszünk a támogatás mellé. Nehéz a helyzetünk, hiszen a multinacionális cégek Budapest vagy régió-központúak – így Veszprém kieseik e kalapból.

Index: – Mostanában sokat lehet hallani a befogadó színházi koncepcióról. Önnek mi a véleménye erről a kérdésről?

RA: – A befogadó színházi elképzelés mellett több más lehetőség is létezik. Az alternatív és befogadó színházak mellett a minisztériumnak, a kőszínházaknak, a Színházi Intézetnek is van saját koncepciója – valószínűleg ezek összegyúrt anyaga adja majd a végső átalakulási irányvonalat. Egy alapkérdésen viszont érdemes elgondolkodni. A színházakat mindig az adott közönség igénye hívja létre, és az adott közönség igényét akarják kielégíteni a politikai döntéshozók. Veszprémben 100 évvel ezelőtt felmerült az igény a saját színházra, Zalaegerszegen a ’70-es években döntött így a városi közösség. A kérdés, hogy ez a tendencia él-e manapság, azaz egy városi közösség továbbra is igényli-e, hogy legyen a településének színházi élete, vagy csupán (vendég)darabokat akar látni. Ráadásul emellett az egy régió, egy színház elképzelés is sokakban felmerül. A régiós logikában is el tudom képzelni a Petőfi Színház további működését, ráadásul – továbbmozdítva a gondolatot – a magyarországi régiók közül csak a közép-dunántúlinak nincsen Nemzeti Színháza.

Index: – Mennyire érezte meg a város hangulatát? Mennyire tudott jó kapcsolatot kialakítani a helyi értelmiséggel, közéleti személyiségekkel?

RA: – Sajnos nem sikerült eddig azt a tervemet megvalósítani, hogy a családom is ideköltözzön Veszprémbe. Sok emberrel megismerkedtem, de – az előbbi okból kifolyólag – nem olyan ütemben, ahogy az előre elgondoltam. Magam is hiányolom, de nem tudok elég időt szakítani a kapcsolatok kiépítésére – akár a közélet vagy a kultúra helyi szereplőivel –, de a színházi munka minden időmet lefoglalja. A város hangulatát, szellemiségét kezdem megérezni – leginkább az előadások fogadtatásából és a kialakult polémiákból adódnak ez irányú tapasztalataim. Eddig, és ezentúl is nyitott vagyok bármiféle megkeresésre, hiszen az itteni közönségnek csináljunk színházat.