Civilek a civilekért

A Veszprémi Civil Kerekasztal ez év május 19-én első alkalommal rendezi meg a Veszprémi Civil Nap nevű rendezvényét, amelynek szervezésébe nemcsak a város, hanem a Pannon Egyetem is bekapcsolódott.

Ezen a napon a veszprémi civil szervezetek önállóan, a többi szervezet árnyékából immáron kilépve, egy egész napos rendezvényt szerveznek, melynek helyszíne az Óváros tér és a Helyőrségi Sporttelep. A szervezet hagyományteremtő szándékkal indítja útjára ezt a programot. A rendezvény lehetőséget biztosít a civil szervezetek számára, hogy kiállítóként a felállított standokon megjelenhessenek, bemutatkozhassanak. Mindemellett a szervezés, a közös munka során megvalósulhat a különböző civil szerveződések közötti kapcsolatok kiépítése, megerősítése, ugyanakkor szórakozási, sportolási lehetőséget nyújt a veszprémi polgároknak. A rendezvény célja az is, hogy minél több Veszprém városi civil szervezet vegyen részt aktívan a programokban.

A programokat színpadi fellépők, előadások, sportesemények színesítik. A délelőtt folyamán lesz játékos vetélkedők gyerekeknek és halfőző verseny is. A sport kedvelői is megtalálják számításukat a délelőtti kispályás labdarúgó tornán, ahol a Civil Nap Vándor Kupáért folyik majd a küzdelem. A labdarúgó tornára április 20-ig várják az 5+1 fős csapatok nevezését. A részvétel feltétele a nevezési díj helyszínen való befizetése. Az induló csapatok száma korlátozott, így minél előbb érdemes jelentkezni! Mindez megtehető a nevezési lap leadásával a hudizsuzsa@vpmegye.hu e-mail címen, illetve a 8200 Veszprém, *Civil Ház", Kossuth Lajos u.10/203. levelezési címen. A sportprogrammal kapcsolatos kérdésekkel Csécs Ferenchez lehet fordulni a 30/957-1248 telefonszámon.

Délután 13.30 órától színes kulturális műsorblokk várja az érdeklődőket. A fellépő civil szervezetek több kategóriában - ének, próza, tánc, és zene - többféle stílusirányzatot képviselve lépnek fel a nagyérdemű előtt. Ezen kívül bemutatókra is sor kerül. A napot utcabál zárja a *Régió" zenekar közreműködésével. A rendezvény lehetőséget biztosít a civil szervezetek számára, hogy kiállítóként a felállított standokon megjelenhessenek, bemutatkozhassanak. A Veszprémi Civil Nap nemcsak egyedülálló volta miatt jelentős esemény, hanem segíti a civil szervezetek széles palettájának bemutatkozását, és kiemelt célja a város és az egyetem kapcsolatának erősítése is.

Rovat: