A városháza részéről Porga Gyula alpolgármester invitálására szerda késő délután a város képzőművészei ötletbörzére gyűltek össze. A 2007-es év, ahogy már többször elhangzott, a Párbeszéd-éve; a belváros rehabilitációja kapcsán már lezárult a lakosság ötleteinek begyűjtése. A párbeszéd a városvezetés részről tovább folytatódik, tegnap a képzőművészek, majd a szépirodalom művelői, utóbb pedig a városi művészeti és kulturális intézmények képviselői is sorra fognak kerülni.

A kezdeményezés tulajdonképpen jó ötlet. Párbeszédre a politika és a városi civilek, értelmiség között szükség van. A gond talán ott van – ezért is indult kissé döcögősen a beszélgetés –, hogy nem alulról történik az építkezés, hanem felülről, mintegy hatalmi szóra – bár a párbeszéd igénye kétségkívül gesztusértékű a városháza részéről. Mégis, valahogy elvesztegetett időnek tűnik ez, bár persze ne legyen igazam, és várjuk türelemmel a dolgok kifutását. Szó mi szó, pillanatnyilag nem tudom hová tenni az események ilyetén alakulását, marad, ami eddig, a várakozás.

A beszélgetést Porga Gyula bevezetője kezdte. Az alpolgármester szólt arról, hogy a város kitörési pontja, fejlődési irányai a turizmus és a kultúra lehetnek. Ezután rátért az európai kulturális főváros projekt kapcsán fölmerült ötletekre, az alulmaradás vélhető okaira; ezek szerinte arra vezethetők vissza, hogy más magyar városokhoz – és a szintén „futottak még” német Bamberg és Regensburghoz – hasonlóan, Pécset és Miskolcot nem számítva, Veszprém is „csak” kulturális tradícióira épített, meglévő értékei mellé nem strukturális újdonságokkal, hanem a jelenlegi kulturális kínálat bővítésével pályázott. Ezzel szemben Pécs, Miskolc vagy a német győztes és a 2008-as évben Liverpool is társadalmi problémáira is megoldást kínált a kulturális főváros cím elnyeréséhez kapcsolódó projektjeiben. Az alpolgármester szólt arról, hogy rengeteg új ötlet merült föl a pályázat kapcsán, és ezeket nem lenne szabad veszni hagyni. A megvalósításhoz uniós források állnak rendelkezésre, a jelenleg futó programok – a Séd-völgy és belváros rehabilitáció, a Pólus-program – mellett a város kreatív erőforrásaira még jobban kell támaszkodni. Ugyancsak szükséges az együttgondolkodás a városi kulturális intézmények finanszírozásának átalakítása kapcsán.

Ezen kötelező udvariassági körök után felszólításra megkezdődött a Beszélgetés. Az elején mintha nem találták volna a közös hangot, a művészek részéről olyan partikuláris problémákat firtató kérdések hangzottak el, mint hogy a Benedek-hegy vajon beletartozik-e a Séd-völgy rehabilitációs projektbe. Megnyugodtunk, bele. Gopcsa Katalin nyitotta az összeszedett gondolatok, konkrét javaslatok sorát. Felvetette városi ösztöndíjak lehetőségét, amelyekkel a városban élő (fiatal) művészeket lehetne támogatni, akár stúdió- vagy műteremlakások, akár kávézó és galéria létrehozásával, ezzel egy kialakuló művésztelep alapjait lehetne lerakni. Szólt a városba látogató turisták irányába történő nyitásról is. A jellegtelen ajándéktárgyak helyett a képzőművészek Veszprém arculatát megörökítő műveit lehetne számukra kínálni (ahogy az minden valamirevaló külföldi városban, és lassan-lassan már Budapesten is történik).

Többen fájlalták a város és az egyetem, ezáltal a fiatalok közti kapcsolatok hiányát. Itt kissé visszakanyarodtunk a városrehabilitációhoz, a halott belváros és bankok uralta Óváros tér jól ismert lemezéhez. Megoldásként fölmerült a széttagolt, többpólusú – Vár, Óváros tér, Kossuth utca, Plaza – belváros összekötése, akár építészeti megoldások révén is. Fenyvesi Ottó tapintott rá talán a lényegre. Amíg nincs igazi bölcsészkara a városnak, ahol a város és a helyi tradíciók iránt fogékony társadalomtudományi szakok működnek, addig nem lehet elvárni az egyetemistáktól, hogy 3–4 napnál többet töltsenek a városban. Szólt ezen kívül arról még, hogy a város költségvetéséből a művészetekre jutó összeg közel 90%-a az intézmények fenntartásához szükséges, abból nem jut a városi művészek számára inspiráló hányad. Ugyanakkor a koncepcióhiány is érződik: a város művészeti és kulturális életében nagyot akar alkotni, mint Pécs, Szeged vagy Debrecen, vagy megelégszik bizonyos szegmensek élettel való megtöltésével, mint Eger vagy Kaposvár.

A Művészetek Háza igazgatója, ifjabb Hegyeshalmi László, nem látta ilyen pesszimistán a város helyzetét. Tapasztalatai alapján az idelátogatók elégedettek és kicsit irigykednek Veszprém pezsgő kulturális életére – hiszen nem látnak annak mélyére, tette hozzá. Ezek a – főként finanszírozási problémák – azonban nem csak a városra jellemzőek, ugyanezekkel küzdenek más magyar és európai városok is. Az állami szerep háttérbeszorulásával, ezzel párhuzamosan az „akadémiai” művészet térvesztésével a magánszféra felé kellene fordulni. Szerinte őket kellene megnyerni valamilyen módon a művészet mecenatúrájára, illetve figyelni kell arra is, hogy az uniós pénzek csak konkrét elképzelések esetén hívhatók le, adott projektekre és nem általánosságokra. Példaként itt a Dubniczay-ház galériáját említette meg.

A beszélgetés vége felé B. Hegedüs Piros visszakanyarodott Porga Gyula álláspontjára. Szerintük attrakciók kellenek, a hagyományos múzeumok a „teremőr nénivel a sarokban” keveseket elégítenek ki – már csak életkori sajátosságok miatt is. Szemléletváltásra van szükség, olyan programokra, amelyek egyediek, s amelyek turistákat, s ezzel pénzt vonzanak a városba. A volt várbörtön szerinte alkalmas helyszín lehet ilyesfajta attrakció otthonául.

A türelem a megfontolt, érett emberek sajátja. Bízzunk benne, hogy a most – remélhetően – meginduló párbeszédből valóban mindkét oldal tud hasznosítani valamit. Legyünk kicsit érettek, és várjunk. Hátha.