Vidéki színházak igazgatóinak találkozója
Beküldte szerk -
Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesülete soron következő találkozóját április 22-23-án a Petőfi Színházban tartják. Vasárnapi és a hétfői napokon a színházi előadások megtekintése mellett megbeszélésre is sor kerül.
Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesületének képviseletében Veszprémbe érkezik Vida Márta a Színházi Társaságtól, Bodolay Géza Kecskemétről, Csizmadia Tibor Egerből, Halasi Imre Miskolcról, Harsányi Sulyom László Tatabányáról, Horányi László Esztergomi Várszínháztól, Korcsmáros György leköszönő elnök, Konter László Békéscsabáról, Székhelyi József Szegedről, Szikora János Szolnokról, Szurdi Miklós Székesfehérvárról, Tasnádi Csaba Nyíregyházáról, Vidnyánszky Attila Debrecenből. A vendégeket a Petőfi Színház képviseltében Rácz Attila igazgató és Kőváry Katalin művészeti vezető fogadja vasárnap 17.30 órakor.
Az egyesület képviselői megtekintik a Bolond vasárnap című előadást vagy a játékszínben a Kék veréb című zenés produkciót. A komoly hangévtelű konferenciára másnap a Gizella Hotelben kerül sor.