Vége lehet a matróz-pecás vitának a Balatonon
Beküldte szerk -
Nem tiltják ki a pecásokat a Balatoni Hajózási Zrt. kikötőiből, de horgászrend figyelmezteti eztán őket a helyes viselkedésre - áll abban a megállapodásban, amit a Balatoni Halászati Zrt.-vel kötött a hajózási társaság.
- A korábbi években kompromisszumot kötöttünk a horgászokkal, nem tiltottuk ki őket a kikötőinkből, ezt most sem kezdeményezzük, de valahogy meg kell oldani, hogy ne zavarják a hajózást - mondta Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója. A kikötőkben és mólóknál egymás zavarása miatt előforduló hajós-pecás vitákon kívül másik sérelme a hajózási társaságnak, hogy igen sok szemetet hagynak maguk után a horgászok, amit rendre nekik kell eltakarítaniuk.
A megállapodás értelmében a halászati társaság ettől az évtől kezdve több mint egymillió forinttal beszáll a kikötők, mólók takarítási költségébe. Erre az idei partmenti horgászjegy- árak minimális emelése nyújt fedezetet. A kikötőkben kifüggesztett horgászrend figyelmezteti majd az érintetteket helyük tisztán tartására, és arra is, hogy a hajózási útvonalon kötelesek kivonni szerelékeiket a hajók érkezése, illetve indulása idején. Horváth Gyula hangsúlyozta: meglévő szabálynak szeretnének érvényt szerezni, ami eztán könnyebben számon kérhető lesz a közfeladatot ellátó kikötőőrök, halőrök és vízi rendészek részéről is.
Kiss György Károly, a Balatoni Halászati Zrt. vezérigazgatója a megállapodás kapcsán elmondta: nagyon fontosnak tartja, hogy a horgászok továbbra is komolyabb korlátozások nélkül élhessenek kedvtelésüknek a kikötőkben, hiszen partról szinte csak ezeken a helyeken lehet mély vízben is horgászni. Mint kifejtette, a halászat pár évvel ezelőtt kapta egyik fő feladatául a balatoni horgászturizmus fellendítését, amiért már sokat tett, de a lehetőségek java még kiaknázatlan. Megjegyezte: növekedett a Balatonba telepített halak mennyisége, ennek hatására javultak a fogási eredmények. A tó vízszintjének rendeződése mellett ez is szerepet játszik abban, hogy az utóbbi években folyamatosan nő - tavaly újabb tíz százalékkal emelkedett - a horgászjegyet vásárlók száma. Tavaly összesen 82 ezer engedély kelt el, amiből 350 millió forint bevétele származott a társaságnak.
- A horgászat a cég eredményes üzletága - mondta a vezérigazgató. Ez azonban nem elegendő a további fejlesztésekhez. Horgásztanyák kialakítására és egységesen üzemeltettet stégrendszer létrehozására lenne szükség, ami 200-300 millió forintba kerülne - erre egyelőre nincs pénz. Kiss György Károly szerint a régió idegenforgalmában 300-400 ezer vendégéjszaka a horgászturizmusnak köszönhető, amit a többszörösére lehetne növelni. A horgászoknak tett legutóbbi gesztusként említette, hogy - kezdeményezésükre - feloldották a Balatonon a május 2-tól esedékes pontyfogási tilalmat, és már április 27-én éjjel véget ért az eredetileg május elsejéig érvényben lévő fogassülő fogási tilalma.
A Balatoni Halászati Zrt.-nek több tava is van a Balaton környékén, illetve a Dél-Dunántúlon. Ezek közül - a korábbi hárommal szemben - ma már hat tavon lehet horgászni. A felnőtteknek ezer, a gyerekeknek hétszáz forint a napijegy ára. A horgászható tavak a siófoki Töreki pusztán, Balatonszárszón, Fonyódon, a balatonlellei Irmapusztán, a buzsáki Ciframalomnál és a déli országhatárhoz közel eső Pogányszentpéteren vannak. A Balatonra vásárolt különböző éves horgászjegyekhez kettő-négy ingyenes pecázás jár bármelyik tavon. Kettő azoknak, akiknek olyan part menti jegyük van, amivel az északi oldalon a parttól 100 méterig, a délin pedig 300 méterig lehet horgászni. Három ingyen lehetőség jár azoknak, akik arra váltottak engedélyt, hogy 1500 méteren belüli parti sávban horgásszanak. Négy alkalom jár a Balaton egészére érvényes engedélyhez. (népszabadság)