A múlt hónap szomorú eseménye volt egy veszprémi diáklány halála, aki egy házibulin vesztette életét. A Veszprém Index több diákokkal, fiatalokkal foglalkozó szakembert kért fel arra, írják meg nekünk az esettel kapcsolatban kialakult véleményüket. Elsőként Katanics Sándornak, a Lovassy Gimnázium igazgatójának gondolatait közöljük.

Az április 5-i tragikus eset engem is mélyen megérintett, már másnap hallottam „ezt-azt” a történtekről. Diákjainkat is élénken foglalkoztatta mindaz, ami azon a tavaszi szünet első napja előtti házibulin esett meg. Olvastam Dóri emlékére a barátai által létrehozott internetes emléklap bejegyzéseit is. Nemcsak egy kedves kislány, nemcsak a családja, hanem sokak – a „vendégeket” fogadó család – ismerősök és ismeretlenek tragédiája is lett mindaz, ami akkor és ott történt. Azok a diákok, akik kiemelték Dórit a halálos zuhanás után az aknából, mindazok, akik szerették, és most naponta szembesülnek azzal, hogy nem láthatják már viszont, sokáig nem fogják tudni feldolgozni még az eseményeket.

Kevesebb szó esett róla, de nemrég történt egy másik tragédia is. Egy másik iskola érettségi előtt álló diákja szintén halálos zuhanást szenvedett el, leugrott a Viaduktról az elmúlt napok valamelyikén.

Szerintem, valahol összefügg a két eset. Az egyik ugyan baleset, a másik a halál szándékos keresése volt, megérzésem szerint mégis a naponta megélt stressz-hatások rosszul tűrése, el nem viselése és a másokra oda nem figyelés van mindkét szomorú eset mögött.

A tanulók gyakran beszélnek egymás közt arról, hogy a kemény, hajtós hétköznapok után már alig várják a hétvégi bulit. Alig várják, hogy „egy kicsit kitombolhassák” magukat és valahogy oldják a feszültséget. Azt gondolják, a kikapcsolódás nem lehet tökéletes néhány pohár szeszes ital elfogyasztása nélkül. Jól akarják érezni magukat, és ehhez sokan úgy vélik, nélkülözhetetlen kellék az alkohol.

A világ a mai fiatalok körül „hirtelen és nagyon” megváltozott. A diákok manapság sokkal inkább teljesítményorientáltak. Tele vannak bizonyítási vággyal vagy éppen ellenkezőleg, egyik pillanatról a másikra „reménytelenül vesztesnek” érzik magukat, és mindennel szemben érdektelenné válnak. Rengeteg hatás éri őket, a különböző információs csatornákon át csak úgy zúdulnak rájuk az információk, s feldolgozásukhoz kevés segítséget kapnak. Sokszor nincs stabil családi háttér mögöttük, és erős közösségekbe sem tartoznak, ami védené és orientálhatná őket. Sokan nem tanulják meg kulturáltan fogyasztani az alkoholt, súlyosan tévesztik el a mértéket szinte mindenben. Hétvégenként, késő éjjel átlagosan egyre fiatalabb diákok verődnek össze a szórakozó helyeken, utcákon, sokszor kontroll nélkül cselekszenek.

Nehéz receptet adni arra, mit tehetnénk annak érekében, hogy segítsük elkerülni ezeket a veszélyt magukban bőven hordozó helyzeteket. Leginkább azt érzem problémának, hogy az okos, értelmes szabadidős tevékenységeket biztosító közösségi tevékenységek ritkák, és nem kapnak ezek működtetői kellő támogatást. Nincs sok olyan közösségi hely, ami a védett szórakozási lehetőségeket biztosítaná. Az olyan szórakozó, pihenő helyek üzemeltetése, ahol nem lehet dohányozni és az alkoholfogyasztás is tilos, nem nyereséges. Az iskolák egyre kevésbé vállalkoznak klubdélutánok megszervezésére, kevés olyan szabadidős tevékenységet tudnak működtetni, amelyek valóban vonzók a fiatalok számára, és segítik a baráti közösségek kialakítását.

(Néhány évvel ezelőtt segített életre hívni a veszprémi önkormányzat a VEDIÖK-öt. A veszprémi diákok és ifjak önkormányzata az egyetemi DC-ben (KÖDC – középiskolás diákcentrum név alatt), majd jelenleg a Happy csoportnak köszönhetően a Mythosban szervez ún. védett bulikat. Ekkor nem lehet a szórakozóhelyen dohányozni, alkoholt inni és ifjúságsegítő szakemberek is közöttük vannak az este folyamán. Persze ez még csak az első lépés.)

Az iskolák nevelési jellegét tudatosan tovább kell erősíteni, de nem szabad egy percig sem elfelejteni, hogy óriási szerepe van a családnak abban, hogy ki mivé válik.

Segítenünk kellene kiszámíthatóbbá, boldogabbá tenni magunk körül a világot. Jobban kellene egymásra figyelnünk, nemcsak magunknak megkövetelni, hanem másoknak is megadni a kellő tiszteletet. Az önmegvalósítás minden határon túli erőltetése helyett a másokért cselekvés örömének újra felfedezésében sokat lehetne még előrébb lépnünk.

Katanics Sándor

Veszprém, 2007. április 29.