Vonnegutról nem akartam még egy cikket írni, ezért lett belőle Hét szája. Egyrészt azért, mert nem szeretem ismételni magam, másrészt tehetetlenségből, dühből nem jó írni, mert abból nem sok jó sül ki. De most hadd pattogjak már egy kicsit.

Elment Vonnegut – igen, mi elparentáltuk az öreg mestert, talán tisztességesebben, mint más sajtóorgánumok. Akadt olyan is, amelyik le sem tudta írni a nevét rendesen – következetesen „Fonnegut”-nak írta. No comment… Természetesen a köztévé kivételével sehol nem szenteltek neki adásidőt. Minek, elvenné a műsoridőt Győzikétől, Mónikától vagy Bayer Zsolttól. Fő a színvonal és a nézettség.

Nos, az MTV leadta az Éj Anyánk című könyv nagyszerű filmadaptációját, ami mindenképpen dicséretre méltó. Ja, úgy éjfél körül kezdték el a vetítést, amikor már a pógárok jó része ugye csicsikál. Pedig a mai Magyarországon jó volna, ha több emberhez eljutna az üzenet, hogy a nagy tömeg előtt kimondott szó mennyire veszélyes. Hol a felelősség, miért akadályozza ember embernek a szabad akaratát, szólásszabadságát vagy egyszerűen a szabadságát? Miért kell fegyverről, háborúról, hadiállapotról fecsegni ostobaságokat a levegőbe? Micsoda diszkrimináció kettéosztani egy népet a mi és ti elv szerint? Csupa olyan tipikusan magyar, aktuális kérdés, amiről ez a mű mesél.

Az a gyanúm, hogy tényleg csak Vonnegut rajongói nézték meg az alkotást ezen a késői órán, pedig korábbi kezdéssel több emberhez is eljutott volna az üzenet.