Ha az ember fia halat akar enni ilyenkor tavasszal, és már a pontytilalomnak is vége, és ha az ember fia maga szeretné azt a pontyot kifogni, akkor megkerülhetetlen lesz a sültüske…

A sültüske a legújabb divatcikk, igazi dekorációs „trend”, mely afrikai darabként egyre több otthonban található meg. A találékony kereskedők hajtűként, ékszerként árusítják, vagy akár lámpaernyőt, beltéri szobrot, bambuszgyékényhez hasonló legördülő rolót készítenek belőle. ”Akik sültüskét árusítanak, mindig elmesélik, hogy „állatbarát módon” szerezték őket, mert a sülök időnként elhullatják tüskéiket, melyeket aztán az erdőben össze lehet szedni a földről. Ez nem igaz. A sülök NEM hullatják el tüskéiket. Először meg kell ölni őket, aztán kitépkedni a tüskéket” – nyilatkozta Vanessa Massyn, a CROW szóvivője, aki mindenkit arra kér: NE VÁSÁROLJON semmilyen sültüskéből készült tárgyat. (Forrás.)

Magam is állatvédő vagyok, de lekaparom a vakolatot ekkora hülyeség hallatán. A sülök bizony – és szerencsére – hullajtanak el tüskéket, még itt a veszprémi állatkertben is, nagy-nagy örömömre. Igaz nem ipari mennyiségben, hogy a CROW szóvivőjének is legyen egy kis igaza.

ITT viszont ez olvasható, és ez az igazság:

A mintegy 20–25 kg súlyt és 1 méteres hosszúságot is elérő tarajos sül (Hystrix africae-australis), amit az angolok „Porcupine”-nek, a németek „Stachelschwein”-nek, a hererok pedig „Shinjengu”-nak hívnak, a Namíb kivételével mindenhol előfordul. Ez a magányosan élő rágcsáló nevét a homlokától a háta közepéig húzódó, felmereszthető kefeszerű taréjáról kapta. Legfőbb éke és nevezetessége mégsem ez, hanem a testének hátsó harmadát sűrűn beborító, önvédelmi fegyvernek is használt sültüskék. Ezek az igen rugalmas, fekete-fehéren sávozott tüskék 10–40 cm hosszúak és tűhegyesek, amit az állat nagyon jól tud, és ki is használ. Veszély esetén tüskéit és taréját felmeresztve kétszeres nagyságúnak látszik, miközben hangos fújással és csörömpöléssel rázza tüskéit. A heves rázástól a tüskék nyílvesszőként repülnek szerteszét, találat esetén alaposan belefúródnak az ellenfélbe. Ha mindez nem elég, az állat „rükvercbe” kapcsolva egyszerűen nekitolat az ellenfélnek, aki a félelmetes eleven tűpárna elől rendszerint meghátrál. A beletört tüskék mérgezést okozva akár a nagyobb ragadozók pusztulását is okozhatják. A beszorított tarajos sül bőszen harap is. A párzási időszakot a nőstények háti tüskéinek kihullása jelzi, amelyektől a kezdeményező nőstény önként szabadul meg, a hím egyébként valószínűleg nem is lenne hajlandó… A tarajos sül jelenlétének nyomaival, elhullatott tüskéivel gyakran találkozhatunk, de maga az éjszakai életet élő állat ritkán látható.

Tavasszal, mint tudjuk a pontyok a gyorsan felmelegedő, sekély és a táplálékban gazdag part-menti vizeket keresik fel, ahol – kis túlzással – „napoznak”, és rengeteg fehérjét (bogarakat, rákocskákat, stb.) fogyasztanak, mivel készülnek a szaporodásra, az ívásra. Nem csak azért keresik a sekély vizet, mert az melegebb, hanem a rengeteg apró lény miatt, amelyek nagyon gazdagok fehérjében, hiszen rövid idő alatt kell pótolni a télen elvesztett energiát, és ezek gyorsan emészthetők.

A sekély víz miatt rövid vagy átlátszó, „ceruza” alakú úszókat kell használnunk, amelyek nem riasztják el az óvatos pontyokat. Ilyenek: a sültüske-úszók, a pávatoll-úszók, az egyszerű ceruza alakú balsafa-úszók, és az úgynevezett kristály – átlátszó – testnélküli wagglerek. Azért célszerű ezeket használni, mert tavasszal a ponty a sekély vízben nem „fejre állva” táplálkozik, hanem gyorsan bekapja a kaját, és úszkál tovább. De ha ellenállást érez, azonnal "kiköpi" a csalit. (Horgászoknak ajánlom EZT a forráshelyet!)

Mint a mellékelt ábra is mutatja, a napokban újabb sültüske szállítmányra tettem szert – anélkül hogy sült öltem volna, a sül köszöni, jól van! –, és nagy szereléseknek nézünk elébe, kicsiny, de lelkes horgászbandánkkal. Reszkessetek pontyok, melegednek a serpenyők!

Forrás: gasztronauta.blogter.hu