Hatszázmilliós beruházás

Kilencven embernek ad munkát a Hungaropharma Zrt. szerdán átadott, 600 millió forintból épült új kereskedőháza.

Több mint tíz esztendeje, hogy a Hungaropharma Zrt. megvásárolta a Veszprém Megyei Gyógyszertári Központból alakult Reginapharma Rt. Kabai utcai központját. Szabó Ferenc, a cég vezérigazgatója elmondta, a folyamatos fejlődésnek köszönhetően tavaly már 200 milliárd forintos árbevételt ért el a Hungaropharma.

A régió 300 gyógyszertárát ellátó belvárosi raktár kicsinek bizonyult. Ezért úgy döntöttek, hogy a Dornyai utcában 2500 négyzetméter alapterületű kereskedőházat építenek fel, amely egy év alatt, 600 millió forintból készült el. A beruházást Porga Gyula, a megyeszékhely alpolgármestere is méltatta ünnepi beszédében. Dr. Rácz Jenő, a Csolnoky Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet főigazgatója jó döntésnek s a jövőbe vetett töretlen bizalomnak titulálta a Hungaropharma fejlesztését, hiszen, mint mondta, az elmúlt hónapok egészségügyi reformoktól terhelt hangulatát a gyógyszerforgalmazók is megérezték. (napló)

Rovat: