Jön a Kistehén
Beküldte szerk -
A Kistehén Tánczenekar tagjainak mindegyike érdekes, humoros, színes egyéniség, akik szeretnek játszani, szórakoztatni, bulizni, de akad mondanivalójuk is a környezetüknek. És persze szeretnek szerepelni is.
Május 31-én, csütörtökön este nyolc órától egy olyan előadás nézhetünk meg, ahol a zene a főszereplő, a dalok egymást követik, s ezt a zenekar tagjai a közönség bevonásával a dalok között, illetve alatt kisebb szituációkkal, illetve a közönségnek a szituációkba bevonásával eseménydússá, jól felépített dramaturgiával, egy hagyományos koncertnél többet nyújtó élménnyé teszik. A közönség mindig értékelte a koncerteken a mókát, az interaktivitást, és a zenekar is megkedvelte a koncertezésnek ezt a különös formáját.