Informatika az egészségügy szolgálatában

A Székesfehérvár-Veszprém központú INFOPOLISZ Pólus Program szakmai megalapozása érdekében június 1-jén ünnepélyes keretek között megalapították a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karához tartozó Egészségügyi Informatikai Kutató-fejlesztő Központot (EIKFK).

A négy intézmény - PE Műszaki Informatikai Kar, MTA Műszaki, Fizikai és Anyagtudományi Intézete, Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, Csolnoky Ferenc Megyei Kórház - által alapított kutató-fejlesztő központ a PÓLUS program INFOPOLISZ projektjének megvalósítását szolgálja.

A rendezvényen elsőként Pál Béla országgyűlési képviselő méltatta a Pólus Programot, valamint a Veszprém-Székesfehérvár fejlesztési pólustengelyt. Kiemelte, hogy Veszprém és egyben a Pannon Egyetem a tudományos háttérrel, valamint Székesfehérvár a gazdaságban betöltött szerepével nagyban hozzájárulnak a régió fejlődéséhez. Ezt követően Friedler Ferenc, a Műszaki Informatikai Kar dékánja beszélt a kar munkáiról, tevékenységeiről. Elmondta, hogy a kar egy háromdimenziós szervezetként működik, ahol a három egyenrangú terület az oktatás, a kutatás és a projekttevékenység. Négy kiemelt területtel foglalkoznak, ezek pedig az információbiztonság, a logisztikai rendszerek műszaki informatikája, a nanotechnológiai programok, valamint az egészségügyi informatikai kutatás-fejlesztés. Az újonnan létrehozott EIKFK tevékenységének első számú haszonélvezője a magyar egészségügy intézményrendszere. Fontos szempont az is, hogy javuljon a magyar egészségügyi ipar versenyképessége. Ehhez kíván hozzájárulni a most megalakított intézmény azzal, hogy biztosítja a sikeres alkotó munkához szükséges kutatási infrastruktúrát.

A megnyitó ünnepélyen az érdeklődők megtekinthettek egy interaktív kiállítást is, amely az eddig elért, a projekt szempontjából legfontosabb eredményeket és eszközöket mutatta be. Az új kutató-fejlesztő központ az egészségügyi rendszer eszközbázisát hivatott megteremteni. A munkafolyamatokba ma már bekapcsolható az Internet is. Hamarosan például az is elképzelhető lesz, hogy egy intelligens monitorozó rendszer akár az otthoni ellátás során is biztosítani tudja a kardiológiai ellenőrzés feltételeit. Az EIKFK olyan bioelektromos képalkotó rendszer kidolgozására készül, amely képes az agyműködés bonyolult folyamatainak kutatására, megismerésére is, a gyakorlatban pedig hatékonyabb gyógyszerek, terápiás eljárások kidolgozásához vezethet. A kutatást hazai és európai uniós források is támogatják.

A rendezvény zárásaként a projektben részt vevő négy intézmény képviselői aláírták az Egészségügyi Informatikai Kutató-fejlesztő Központ megalapítását megfogalmazó szándéknyilatkozatot.

Rovat: