Díjazott tehetségek

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara díjátadó ünnepséget szervezett június 9-én ifjú matematikusok és felkészítőik számára, az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola ismét sikeres évet zárt.

A Tehetséggondozó Iskolát 2001-ben alapította a Kar azzal a céllal, hogy elősegítse a matematikában tehetséges, a mérnöki pályák iránt érdeklődő középiskolai diákok képességeinek kibontakoztatását, valamint bevezesse őket a kutatómunka rejtelmeibe. Az Iskola oktatási foglakozásainak központja Veszprém, 2006-tól azonban Kecskeméten is folyik képzés. Mintegy 170 diák bővítheti tudását évente négy-öt alkalommal hosszú hétvégéken, az ország legjobb matematikatanárai tartanak nekik tanórákat, előadásokat.

Azok a diákok, akik a Műszaki Informatikai Karon folytatnak majd felsőfokú tanulmányokat, elitképzésben részesülhetnek, mentor-oktatók segítik munkájukat már az első évtől kezdve, valamint bekapcsolódhatnak a kutatólaboratóriumok munkájába. A sikert nemcsak a diákok elégedettsége, hanem az országos matematikai versenyeken elért eredményeik is bizonyítják, 22 iskolából 27 diák és 38 tanár vehetett át díjat az ünnepségen. (Biró Viktória, Pannon Egyetem)

Rovat: