Együttműködés helyett hangulatkeltés?
Beküldte szerk -
A herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. tartós állami tulajdonban maradása érdekében Veszprém megyei szocialista parlamenti képviselők elsőként nyújtottak be módosító javaslatot a vonatkozó előterjesztéshez - mondta Katanics Sándor (MSZP) pénteken Veszprémben, sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta: az állami vagyonról szóló törvényjavaslat módosítását veszprémi képviselőtársával, Pál Bélával, valamint a várpalotai Deák Istvánnéval együtt jegyzi, hogy a patinás herendi cég tartós állami tulajdonú vagyon körében maradhasson. A szocialista képviselő megjegyezte: ugyanezen előterjesztéshez három Veszprém megyei fideszes képviselő, Bernáth Ildikó, Horváth Zsolt és Navracsics Tibor "hatvanvalahányadik helyen" nyújtott be módosító javaslatot.
Katanics Sándor szerint ehhez képest Navracsics Tibor fideszes parlamenti frakcióvezető előző napi veszprémi sajtótájékoztatóján úgy beszélt, mintha a szocialistáknak tisztázniuk kellene, ellentétben állnak-e pártjukkal, mivel velük, fideszesekkel értenek egyet. Azaz - értelmezte a fideszes álláspontot a szocialista képviselő - vagy nem szabad eladni a herendi porcelángyárat, vagy a kormánnyal értenek egyet, csak ezt a választókerületükben nem merik felvállalni.
Az MSZP-s politikus beszámolt arról, hogy Herend fideszes parlamenti képviselője, Horváth Zsolt szerdán telefonon felhívta, és azt mondta, tudja, hogy a szocialista képviselők módosító indítványt nyújtottak be, és majd ők is nyújtanak be hasonlót, ezért működjenek együtt ebben az ügyben és tartsanak közösen sajtótájékoztatót. Katanics Sándor elmondta: örömmel vette ellenzéki képviselőtársa javaslatát, azonnal igent mondott, ám meglepve és szomorúan tapasztalta, hogy csütörtökön gyorsan külön sajtótájékoztatót tartott a három Veszprém megyei fideszes országgyűlési képviselő. Katanics szerint "valószínűleg főnöki utasításra" maradt el a közös sajtótájékoztató, és a Fidesz "az együttműködés helyett a hangulatkeltést választotta".
A veszprémi szocialista képviselő azt mondta, ő már a 2006 tavaszi választási kampányban is világossá tette, hogy a világhírű herendi manufaktúrában rendkívül fontos lenne a 25 százalékos állami tulajdoni rész megmaradása, a dolgozók 75 százalékos tulajdonlása mellett. Éppen ezért az állami vagyonról szóló törvényjavaslathoz két társával együtt azonnal benyújtotta a módosító indítványt, a 150 módosító javaslat közül elsőként annak érdekében, hogy Herendet ne lehessen privatizálni és a cég maradjon tartósan állami tulajdonban.
Egy demokratikus pártban, amilyen az MSZP, nem meglepő, ha ellenvélemény van - jegyezte meg Katanics, hozzátéve, hogy ő maga több esetben a frakció-állásponttal ellentétesen szavazott. (MTI)