Mindenkinek volt valami első. Első csók, első könyv, első nap az iskolában, első UV, első szavazás, első papírsárkány-hajtogatás, első korty sör, első liter bor, első nő, avagy férfi (vagy mindkettő), első cikk, első munkahely, első hazugság, első tanítónéni, első love… Az Index-elsők új sorozatunkban szerkesztőségünk tagja vallanak első élményeikről. (Természetesen várjuk a veszprem.szerk@index.hu címre vállalkozó kedvű olvasóink írásait is ebben a témában.)

Az interneten ismerkedni népszerű dolog, elvégre ott mindenki olyan laza. Más. Nyitott. Az interneten ismerkedni veszélyes, ott sokan hazudnak, sokan színészkednek. Sokan betegek. Az interneten ismerkedni izgalmas, továbbá önbizalom-növelő hatású. Bátornak érzed magad.

Körülbelül két éve kaptam egy levelet egy ismeretlen feladótól. Meglepő módon nem töröltem ki, hisz’ a témában egy sokat sejtető ~Szia~ állt. Ezzel tehát már ki is zárhattam a körleveleket és potencianövelő ajánlatokat, elolvastam. Amolyan ismerkedős, szimpatikus hangvételű elektronikus iromány volt, így nem voltam rest, pötyögtem egy választ. Aztán ez így ment jó sokáig tovább. Ellevelezgettünk, két idegen, akiknek tetszik, amit a másik ír. Rém vicces volt, annyi mindent bele tudtam képzelni a szőke lovagtól az inkognitóban utazó híres sztárig az én titokzatos levelező társam személyébe.

Aztán jött a sokkal dinamikusabb chatprogram. Napi rendszerességűvé váltak a csevegések a nagy semmiről, az élet dolgairól, suliról, sportról. Meséltem Róla a barátnőimnek, hogy mennyire egy hullámhosszon mozgunk, mennyire értelmes, művelt, jófej, vicces, stb… Áradoztam rendesen, de szigorúan kifejeztem álláspontom, hogy csak barát. Meg amúgy is, a netes ismerkedés kamu.

Nem emlékszem, meddig ment ez így, egy idő után képet is küldtünk. Nem olvadtam el a monitor előtt, de hangoztattam, hogy a belső a fontos, és egy barátság nem a külsőségeken alapul. Egy szó mint száz, nem a tinilányok álma volt Mr. Barát, hozzáteszem, az a bizonyos kép eléggé homályos is volt.

Furcsa, hogy nem voltam még olyan gyanakvó, mint manapság, az 50 éves, pedofil hajlamokkal rendelkező kopasz fickót teljesen elvetettem, mint lehetőséget. Nem, ő az én kedves, 17 éves, ismerkedni akaró lelki szemetesládám. Felvetette, hogy találkozzunk. Én meg elvetettem, mit bonyolítsuk a dolgokat, az internet megadja a csatornát, ennyi belőlem bőven elég (még sok is). Nem adta fel…

Addig erőltette, míg végül bele nem mentem. Na nem ám óvintézkedések nélkül, egy lány, akinél a női magazinok heti szinten megfordultak, nem olyan buta, hogy csak úgy elutazgasson és próbálkozgasson. Szigorúan itt Veszprémben, általam meghatározott helyszínen és időpontban, előre közölt színű ruhákban volt a nagy meeting. (Egy barátnőmet riadóztattam, hogy 20 perc elteltével hívjon fel, és ha furcsa, zavart viselkedést tapasztal, például hisztérikusan ismételgetem a gumicsirke szót, akkor azonnal jöjjön a Mekibe.) Nem ismételgettem semmit, nem volt hozzá erőm, így a nagy menekülési útvonalam már el is vágtam.

A randi. Amikor leszállt a buszról, nem sokkolt, és a megkönnyebbülés, az leírhatatlan. Olyan volt, amilyennek bemutatta magát, az a homályos kép tényleg őt ábrázolta. A nagy egymással szemben álldogálás után elindultunk. Fogalmam nem volt, mit vár az általam vezetett városnéző túrától, de nem is igyekezett megkönnyíteni a dolgom. Hallgatott. Az ige legkomolyabb jelentéseként.

Ez így folytatódott, öt hosszú és kínos órán át. Életemben annyira még nem erőlködtem, hogy a kommunikáció létrejöjjön, eredményül a vége felé már felmutathattam néhány általa elmotyogott aham-ot. Az én megértő barátom kifejezetten mulyává vált. Csalódott voltam és dühös. Az elköszönés filmbe illő volt, minden bájamat összeszedve rendkívül nőiesen hátba veregettem a buszpályaudvaron. Erre valami kitört belőle, és rém természetes módon megölelt, majd megköszönte a fantasztikus napot. Nagy csodálkozásom miatt – melynek oka beszédkézsége volt – reakcióra sem futotta, integettem egy sort, és magam elé meredve hazabaktattam. Itthon meg elmeséltem mindent, és egy nyikkanás nélkül elviseltem, ahogy anya és a testvérem kinevetik az én halálközeli „élményeim”. Persze, ők nem mentek át mindezen, nem érezhetnek együtt.

A végére kellene valami frappáns tapasztalat, de az esetet felidézve legszívesebben csak felkapnék valami nehezet és tompát. Az interneten ismerkedni külön tudomány, hát sok sikert hozzá!

Mariposa