Krakkóban jártamban-keltemben sokszor megfordult a fejemben: mit lehetne a krakkói – és a pozsonyi és a prágai és a bécsi és, és… – városvezetéstől tanulni akár Veszprémnek, akár más magyarországi városnak. Ugyanis azt tapasztalhatja külföldön a szűkebb pátriája iránt érzékeny turista, hogy Közép-Európa bizony sok tekintetben, de főleg a turistacsalogatás és idegenforgalom terén lehagyta kis hazánkat.

Sokan és sokféle fórumon mondták már el és vetették föl, hogy változtatni kell a hazai idegenforgalmi gyakorlaton. Nem szeretnék világmegváltó ötletekkel előrukkolni, nem is értek hozzá és nem is feladatom, mindössze azokat a tapasztalatokat szeretném összegezni, amelyek nekem tűntek föl külföldi utazásaim során. Ezek pedig elkerülhetetlenül szubjektív élmények, így az írásnak célja nem lehet más, mint a figyelemfelkeltés. Itt tehát először csak említés szintjén szeretnék szólni azokról az ötletekről, amelyeket lassan-lassan itthon is kezdenek belátni a döntéshelyzetben lévők. Ilyen ötletek a belvárosok autómentes övezetté alakítása, a kerékpárutak kiépítése, teraszos vendéglátóegységek létrehozása, egyszóval olyan elképzelések, amelyek a belvárosok gyalogosok általi visszahódítására hivatottak.

Ezek után lássuk konkrétan azokat az ötleteket, amelyeket Krakkóban láttam, s amelyek kis továbbgondolással Veszprémben vagy akármelyik városban megvalósíthatók. Ezek közül az első és legfontosabb a város ingyenreklámjaként is értelmezhető városspecifikus ajándéktárgyak árusítása. Bizonyára ismerős dolog ez mindenki számára, hiszen szinte minden turista költ kisebb-nagyobb összegeket kirándulásai helyszínén a helyre jellemző szuvenírekre. Lehet, hogy nem vagyok teljesen tisztában a városban árult ajándéktárgyak skálájával, de hirtelen nekem nem jut eszembe egyetlen, csak Veszprémre vagy szűkebb régiójára jellemző csecsebecse sem. Krakkóban ezt elég egyszerűen oldották meg: a város mondabeli névadója bizonyos Krak fejedelem, aki a várhegy alatti barlangból elűzött egy ott garázdálkodó sárkányt. Lehet gagyinak tartani és fantáziátlannak, de a legtöbb krakkói ajándéktárgyon – felespohár, póló, söröskorsó, plüssfigura, ólomfigura, porcelánfigura, fajáték – a sárkány visszatérő motívum. Aranyos bambiszemekkel a kisebbeknek, söröshordóra támaszkodva a nagyobbaknak, diplomaosztós sityakban a diákoknak. Mondani sem kell, hogy boldog-boldogtalan ízléséhez és pénztárcájához mérten hurcolja haza ezeket szuvenírként. Első ötletként bennem Gizella királyné vagy akármilyen királynéfigura ötlött föl, de kevés fantáziával bármilyen figurára hatalmas háttéripart lehetne létrehozni – és ezáltal ingyenreklámot csapni a városnak, hiszen a hazatérő külföldiek majd boldogan mutogatják ismerőseiknek a nálunk beszerzett szuveníreket, akik szintén ilyet akarnak majd etc.

Ugyancsak hatalmas biznisz épült ki Krakkóban a borostyánékszerekre, valamint a művészi üvegtárgyakra. A fentebbieknél ezek valamivel autentikusabb és esztétikusabb minőséget képviselnek. S Veszprémtől sem kell messze menni, hogy ezek bakonyi megfelelőit megtaláljuk. Elég talán Herendet és Ajkát említeni, a különbség annyi a lengyelekhez képest, hogy a borostyán helyett a porcelánra kellene építeni, a kristály pedig adott. Ami fontos, az pedig az, hogy nem boltokban kell várni a turistát, aki vagy betéved, vagy nem, hanem elé kell menni, be kell csalogatni és invitálni, erre a célra pedig tökéletesen megfelel egy létrehozandó piac – kis bódékkal, miegymással – a belvárosban. Porcelánon, kristályon kívül egyéb népművészeti tárgyakat is lehetne itt kínálni. Olcsó és nekünk, ittenieknek talán ciki dolgok ezek, de turistaként csak helyi kuriózumok, amik otthon majd Veszprémre emlékeztetnek. Itthon pedig munkahelyet teremt(het)nek.

Végül a legfantáziátlanabb szuvenír: naptár. Már májusban lehetett kapni 2008-as krakkói naptárat, mind régi képeslapokból összeállítva, mind helyi művészek alkotásaival, mind sárkánnyal… A piachoz pedig hozzátartozik természetesen a lacikonyha, a bor- és sörsátor. A gasztronómiához egy további gondolat. Ez olyan turisztikai ágazat, amit a semmiből is föl lehet építeni némi koncepcióval. Krakkóban vagy tíz különféle nemzet vendéglőjébe botlottam – olasz, francia, grúz, amerikai, ukrán, magyar, kínai, vietnami, mexikói (jó, ez csak kilenc…) – amelyek persze mindig teltházzal üzemeltek. Kis hírveréssel erre is lehetne gasztro-túrákat építeni, ahogy például a tócsifajtákra is, hogy kicsit haza is beszéljek. (Egyébként vasárnap Felsőörsön átutazva egy nemzetközi konyhával dolgozó étterem több plakátjára lettem figyelmes.)

Krakkóból szervezett utazások tehetők helyi utazásszervező cégeken keresztül Auschwitzba, Wieliczkába és Wadowicébe. Ugyancsak sajátos a kommunista hangulatot ígérő Trabant-túra a város legnagyobb lakótelepére, amely a helyi késdobálóban vagy tejbárban ér véget (ez utóbbi alatt talán az itthoni büfé-falatozó kategóriájú műintézmények érthetők). Miért ne lehetne ilyeneket kínálni a Veszprémben több napot eltölteni szándékozó turistáknak? Fél- vagy egynapos kirándulásokat lehetne szervezni a teljesség igénye nélkül többek között Zircre, Pannonhalmára, Tihanyba, Sümegre, Tapolcára, sőt akár Budapestre vagy a Hortobágyra. Mindez természetesen háttér-infrastruktúrát igényel, megfelelő belvárosi vagy ahhoz közeli szállodákat és panziókat. A városban eltöltendő estéket is programokkal kell megtölteni: szinte minden templom kínált Krakkóban is, de főleg Pozsonyban és Prágában esténként komolyzenei koncerteket – de közelebbi példának ott van erre Tihany. A lényeg az lenne, hogy ne Veszprém legyen a máshonnan szervezett utazások célpontja, hanem a városból induljanak ki ezek az utak, a turisták itt töltsék az estéket, és itt költsék a pénzt.

A fentieket inkább csak gondolatébresztőnek szántam, nyilván szakértők és az idegenforgalommal hivatásszerűen foglalkozók ennél frappánsabb ötletekkel is előállhatnak. Nekem mindenesetre úgy tűnt, hogy minden városnak van legalább egy, de inkább több egyedi, de mégis iparszerűen előállítható jellemzője, amelyek éppen ezért akár Veszprémben is megvalósíthatóak. Ezeken kellene gondolkodni, majd kitalálni és mielőbb megvalósítani – Budapest már így is szinte behozhatatlan lemaradásban van a szomszédos országok fővárosaihoz képest. És lehetünk finnyásak, igen, hiszen bóvli és gagyi és közhelyszerű sokminden, de biztos, hogy nem egy füttyögő mormota vagy kedves sárkányka pihen az otthoni polcunkon. Vélhetően ezzel pedig nem vagyok egyedül.