Franciák. Piros, fehér, kék, ez a magyar ég, aztán a többi. Meg egy „Bizser” gép, amivel megyünk. Igazából egy napunk van megérteni a „merci”-t, megnézni a Moulin Rouge-t – kívülről. Az utaskísérő egy nagyon helyes fiú, mindenki azt hiszi, magyar. Pedig francia. Nem viccből, vagy bármi más okból beszél angolul, hanem mert kell neki. Hajlandó is. Még nem tudjuk, hogy ez egy ritka kincs. Csak csodálkozunk. Olyan hun feje van, na.

Nemzeti öntudat. Ez nem kamu, tényleg így van. Az étlap csak francia nyelven, ha jó fej a pincér, tudod, mit eszel. Egyébként meg tanuld meg a nyelvüket, ha akarsz valamit. Úgy egyébként vendégszeretők, ami így elsőre ellentmondásnak tűnik, de mégis így van. Mert alap, hogy Párizs, Franciaország, a franciák a legjobbak, és kész. A pincérek például végtelenül kedvesek, sőt nyájasak és bizalmasak. Egy jó vacsora után némelyik a hasadat is megsimogatja, és angolul(!) kérdezi: Good? Full? Oké? Pofozkodni nem illik.

Igényesség. Ez leginkább a parkok gondozottságán mérhető, a fű inkább pázsit, a fákat nem csak öntözik, de nyírják is. Az utcákat nem söprik, hanem mossák. Mégis gyakran húgyszag van, és kevés a kuka. A turisztikai látványosságokat különös figyelemmel kezelik, több nyelven tájékoztatnak, mit is látsz, és mennyit kell fizetned. A tömegközlekedés – főleg metróval – nagyon jó, és viszonylag olcsó. Útközben művészibbnél művészibb plakátok, hirdetések százaival bombázzák az agyadat.

Ínyencek. Egy „hétköznapi” szendvics is olyan, mint itthon a legek lege, finom hús, ropogós bagett, friss zöldség. Mellé hideg üdítő, kávé, desszert. Mindegyikből ötvenféle, minimum. Egyéb ételeik, csigák, halak, rákok, minden isteni, ha bírod euróval. Ja, és persze nem árt a szótár. A borok, hát a borok, azok jó borok, de egy elkényeztetett magyar ízlelőbimbónak hiányzik az a valami. A pesszimizmus? (A pálinka.)

Méretesek. Az épületek. Térben és (múlt)időben. Szinte mindnek történelmi értéke van, mérhetetlen mennyiségű látnivaló. Egy nap alatt csak a felszín látható, a kötelezők, mint a Louvre – kívülről –, a Notre Dame, a Diadalív és persze a főfütyi, az Eiffel torony. Az emberek, vagyis a rendőrök viszont… Alkoholt és cigit nem tudom, honnan vesznek, de itthon, azt hiszem, kiraknák őket a boltból. Legalábbis személyit kérnének tőlük. Kicsik, vékonyak, kölyökképűek. Bár az is lehet, hogy a hétvégi szakaszt láttuk…

Nem zavartatják magukat. Piros lámpa nem számít, csak ha nőről van szó, parkolásnál szívbaj nélkül tolják arrébb a már álló autót (kézifék nuku). Egyébként meg az nyer, aki gyorsabb és hangosabban dudál, és nem szarik be egy kis centizéstől. Mindent felvesznek, ami ruhaszerű, az utcán füveznek, isznak, alkudoznak, festenek, táncolnak, kávéznak, boroznak, csókolóznak, kiabálnak, stb. Melegek, hidegek, feketék, muszlimok, zsidók, kíniak, arabok, kutyások, biciklisek, motorosok, mindenki zizeg, izeg-mozog, pezseg.

Szeretnek élni. A csórók is. Ellentétben velünk. Azt hiszem, ennyi a titkuk.