Harley-Davidsonok és sztárvendégek jártak Alsóörsön
Beküldte szerk -
A nyolcadik fesztivál résztvevőit kegyeibe fogadta az időjárás is az észak-balatoni üdülőhelyen, napközben sokan töltötték az időt a vízparton.
Több ezer motoros, és gyalogos kereste fel az alsóörsi Harley Davidson Fesztivált csütörtöktől szombatig. A motoros vetélkedők mellett Eric Burdon és az Animals együttes szórakoztatta az egybegyűlteket.
A nyolcadik fesztivál résztvevőit kegyeibe fogadta az időjárás is az észak-balatoni üdülőhelyen, napközben sokan töltötték az időt a vízparton.
Dobai Attila fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta, hogy már a fesztivál csütörtöki kezdete előtt több ezer motoros érkezett az alsóörsi Európa Campingbe, a péntek esti koncerten már 6-8 ezer vendég volt. Tájékoztatása szerint semmi rendkívüli esemény nem zavarta meg a fesztivált. A rendőrségtől kapott adatokra hivatkozva megjegyezte azt is, hogy a motorosok megnövekedett száma ellenére inkább csökkent a balesetek száma az átlagos hétvégékhez képest. Arról is beszélt, hogy kitűnő a hangulat a táborban, szombat estig minden tervezett programot megtartottak, és ugyanerre számítanak vasárnap is.
Elmondta, hogy meglátogatta a fesztivált Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, aki elégedett volt a látottakkal és úgy vélte, hogy ez a Balaton-part egyik legfontosabb eseménysorozata. A minisztérium korábban azt közölte, hogy 7 és fél millió forinttal támogatja a fesztivált pályázaton keresztül.
Csütörtökön az Edda, pénteken a Tankcsapda volt a nagyszínpad fellépője. Szombaton igazi sztár koncertezett: Eric Burdon az Animals együttessel igen nívós produkciót nyújtott, s bizonyította, hogy az énekest 66 éves kora ellenére egyáltalán nem lehet leírni. A legnagyobb sikerei közül elhangzott a Don,t Let Me Be Misunderstood, a San Franciscan Night, a See, See Rider, a Boom, Boom és természetesen a Felkelő nap háza.
A hazai rock élenjárói között itt volt és kitűnően zenélt Török Ádám és a Mini (akárcsak az összes eddigi fesztiválon). A Tunyogi Rock Band most először léphetett a nagyszínpadra, s ezt többek között az abszolút aktuális Acélváros című dallal hálálta meg a rendezőknek.
Vasárnap, a fesztivál zárónapján a hazai sztárvendégek élére kívánkozik az Euróvíziós Dalfesztiválon nagy sikert aratott Rúzsa Magdi.
A camping területén fantasztikus acélmonstrumokat lehetett látni menet közben,vagy több tucat kíváncsiskodótól körülvéve. Motoros találkozóról lévén szó - főleg különleges példányokéról - az árusok nemcsak a motoros kellékeket kínáltak igen borsos áron, hanem az ételt-italt is. (mti, hirado.hu)